2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Extra

Kitört a nagy mulatósháború!

Fásy Ádám távozik a Sláger TV-től, és csaknem kétszáz énekest és zenészt visz magával dobozban, felvételként. Információink szerint Fásy december elejétől a Zenebutikban mulattat tovább, ráadásul Nótár Mary is csatlakozott hozzá, Lagzi Lajcsi pedig még korábban döntött az átigazolás mellett.

Frizbi c. talkshow felvétele a tv2 stúdiójában

Fotó: dfp

 

Nagy csapás lehet Fásy Ádám, Nótár Mary és Lajcsi távozása Radu Murar, a Sláger TV tulajdonosa számára, hiszen mindhárom mulatós hatalmas rajongótábort tudhat maga mögött.


Lagzi Lajcsi már korábban faképnél hagyta a Sláger TV-t, javában a Zenebutikban dáridózik, és most Nótár Mary is csatornát váltott.

– Már a Zenebutik arca vagyok, a műsorom pedig, amelyet vezetek, gyorsan népszerű lett. Először borzasztóan izgultam, lámpalázam volt, de az új kollégák kedvesek, segítőkészek. A Sláger TV-ről pedig vagy jót, vagy semmit, tehát semmit. Bár az egyik arca voltam, gyorsan túltettem magam rajta, ahogy a menedzseremen is – mesélt a csatornaváltásról Mary.


Nótár Mary

Fotó: dfp

Szerettük volna megszólaltatni Fásy Ádámot is, de ő titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem nyilatkozott a váltás okáról.

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi már bőbeszédűbb volt.

Lagzi Lajcsi , Galambos Lajos 2016.07.14 Fotó: Csudai Sándor

Fotó: Csudai Sándor

 


– Úgy érzem, jó döntést hoztam, amikor a Zenebutik mellett döntöttem. A Sláger TV-nek amúgy jók lennének az adottságai, szerte az országban fogható ez a zenecsatorna. De én úgy éreztem magam benne, mintha egy luxusautóban ülnék, de rendes ülés helyett egy sámlin, s azt látnám, hogy a szélvédőt és az ablakokat üveg helyett nejlonzacskóval tapasztották be. Egy szó mint száz, valóságos megváltás volt számomra, hogy a Zenebutikban kezdhettem újra, ahol megint a Dáridót csinálhatom. Hallottam róla, hogy más sztárok is otthagyták a Sláger TV-t, csak megérteni tudom őket – tette Lagzi Lajcsi.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Idén is kihirdette a Hollywoodi Filmesek Céhe az általuk legjobbnak ítélt színészi alakításokat. A jelöltek között ott van a favoritnak számító Gary Oldman, Timothee Chalamet , Judi Dench és Sally Hawkins is, de olyan meglepetés jelöltek is befértek a listába, mint Steve Carrell és Woody Harrelson is.

  • Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Idén két huszonéves is hazaviheti élete első Oscar-díját a világ filmkritikusai szerint. A kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan és az újonc Timothée Chalamet számtalan díjat nyertek már az idei díjátadó szezonban, legutóbb a Chicago-i Filmkritikusok díját.

  • Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Szerdán mutatták be a magyar mozik a Star Wars-saga legújabb, immár VIII. részét. Az utolsó Jedik máris minden rekordot megdöntött, a hazai forgalmazók szerint az űreposz korábbi filmjei közül egyikre sem kel el ennyi jegy már elővételben.

  • A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.