EUR: 310,06 Ft
CHF: 268,18 Ft
2017. szeptember 25., hétfő
Eufrozina, Kende

Egyéb Érd

Kopor Tihamér harmadik kötetének címe: Talán…

Az érdiek lassan megszokják, hogy városuk lakója, Kopor Tihamér időnként előáll egy újabb kötettel – ezúttal rövidebb írásainak gyűjteményét ismerhették meg az érdeklődők a Csuka Zoltán Városi Könyvtár rendezvényén.

Különféle műfajokban készültek ezek a művek, így indokoltnak tűnt, hogy a könyvbemutatót levezető Bognár Nándor egy feladvánnyal kezdje a programot. Gárdos Attila, az ÉTV műsorvezetője felolvasott egy részletet a Talán… című kötetből, és ezt követően kapták a jelenlévők a kérdést: szerintük milyen műfajcsoportba sorolható az elhangzott írás. Érkezett is mindenféle válasz, sokan tippeltek tárcára, novellára, jegyzetre – a helyes eredményt természetesen a könyvtár kis színpadára kihívott és addig a könyvespolcok között rejtőző szerző adta meg. Azután arra is fény derült, hogy a kötet és a szerző értékelésében, a művekről alkotott vélemények kialakításában nem annyira egy-egy adott írás műfaji meghatározása a lényeges, sokkal inkább a választott műfajok sokszínűsége.

A könyvből Gárdos Attila olvasott fel részleteket Fotó: Cser Györgyi

A könyvből Gárdos Attila olvasott fel részleteket, a szerző(balra) kíváncsian figyelte a hallgatóság reakcióit
Fotó: Cser Györgyi

Mert a kötetben igen sokféle műfaj, sokféle megközelítés, sok különböző nézőpont jelenik meg. Ezekről a szerző – kérdésekre válaszolva – elmondta: általában nem is ő választja meg a műfajt. Elkezd valamit írni, aztán valahogy az írás választ magának formát.

Aligha érdemes felsorolni a kötetben előforduló valamennyi feldolgozásmódot, egyet azonban mindenképpen célszerű kiemelni, mégpedig a szatírát, az ironikus hangvételt. Van ennek egy közvetlen, a szerzőhöz köthető oka. A jelenlévők valamennyien egyetértettek ugyanis abban, hogy Kopor Tihamér alapvetően egy derűs alkat: senki sem látta még komor, rosszkedvű ábrázattal, mosolyogva annál inkább. A másik ok általánosabb és szélesebb alapokon nyugszik. Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy a magyar alkathoz, egyéniségünkhöz hozzátartozik az irónia, a humor. Könnyen közelítjük meg a dolgokat a derű oldaláról, könnyen jön létre vicc még akár komor dolgokkal kapcsolatban is. Amikor a szerző valamelyik írásában – és található ilyen példa a mostani kötetben – szatirikus hangvételben fogalmaz, egyáltalán nem csodálkozhatunk, hiszen ez illik hozzá, és a magyarországi prózaírók körében sem idegen.

Kapcsolódó Cikkek