2019. április 19., péntek
Emma

Egyéb

Magyarok is vannak a berlini áldozatok között?

A berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat – mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán kedden, kora reggel.

Hozzátette, mindhárom esetben felvették az adatokat és továbbították a német rendőrségnek. Egyelőre várják és gyűjtik a további információkat. A konzulok a helyszínre siettek, úgy tűnik, hogy a vásáron üzemelő magyar lángosos és kürtős kalácsos bódéja nem azon a részen volt, ahol a teheraautó a tömegbe hajtott – tette hozzá.


Menczer Tamás hangsúlyozta, a berlini eset is azt bizonyítja, hogy a biztonságot kell az első helyre helyezni, ahogyan azt a magyar kormány már jó ideje mondja.

Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy aki külföldre utazna, tájékozódjon előtte a konzuli szolgálat honlapján, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon, ahol minden országra lebontva pontos és hasznos tanácsokat találhatnak az érdeklődők, az utazási tanácsokat folyamatosan frissítik. Arra kérte a külföldre utazókat, hogy regisztráljanak a konzuli védelemért. “A tegnapi eset is azt mutatja, hogy ez a regisztráció európai ország esetében is fontos lehet” – mondta Menczer Tamás.


Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet. A sofőr megpróbált elmenekülni, de elfogták. A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el. A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban.

Kapcsolódó Cikkek