2018. április 22., vasárnap
Csilla, Noémi

Egyéb Hódmezővásárhely

Megújult környezet várja a diákokat

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent István Általános Iskola megújult Kocka utcai épületét. A szalagot Walterné Böngyik Terézia intézményvezető és Hegedűs Zoltán alpolgármester vágták át, majd Németh László esperes megáldotta az új intézményrészt.

A 164 éves épületet a római katolikus egyház alapította és tette le az első köveit. A kiegyezés idején kezdődött el az intézmény építése, majd 1948-tól állami fenntartásba került. Apróbb felújítások voltak a Kocka utcai épületen, de az elmúlt négy évben használhatatlanná vált. Egyedül az étkezőt sikerült úgy megőrizni, hogy meg tudták oldani a gyerekek közétkeztetését. Viszont a tornatermet és a kézműves foglalkozás helyszínét életveszélyes volta miatt lezárták.


HO_megújult külső szent istván kocka épület5

Walterné Böngyik Terézia: “Nagy öröm volt számunkra, amikor Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a műemlékké nyilvánítással egy időben a felújításról adott hírt. “

Hegedűs Zoltán elmondta: Két oka volt annak, hogy ez az intézmény most megszépülhetett. Az egyik a fizikai állapota, amely már nagyon szükségessé tette a felújítást, illetve az iskolában folyó szakmai munka és annak eredményessége, hiszen ebben az intézményben nem csökken a tanulólétszám, hanem évről évre növekszik, ezért volt fontos a bővítés.

Megújult és bővült a tornaterem, ami növeli a sportiskolai tevékenység színvonalát, míg a természettudományi labor – melyhez egy amatőr természetbúvár-helyiség társul – kiváló helyszíne lesz a tehetséggondozásnak. Nyelvi laborral és egy a kézműves, valamint közösségi foglalkozásoknak teret adó helyiséggel is gyarapodott az iskola. A műemlékvédelem alatt álló épület felújításakor megszabott kereteken belül kellett maradni, így a korszerűsítés a vezetékek cseréjében és a hőszigetelésben mutatkozott meg.


HO_megújult külső szent istván kocka épület6

Négy új termet kapott az intézmény.

Az iskola intézményvezetője, Walterné Böngyik Terézia a következő gondolattal zárta ünnepi beszédét: Küldetését mától a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola ékköveként megújult külsővel folytatja: nevelni magyarrá, emberré, izzítani testet-lelket és elmét a jellem formálására, a tudás megszerzésére. Őrizzük közösen!

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.