EUR: 310,05 Ft
CHF: 289,71 Ft
2017. március 27., hétfő
Hajnalka

Egyéb Székesfehérvár

Minden torony neki kongat

November első felében elhunyt Kovács Jenő székesfehérvári órásmester. Az ismert lokálpatrióta és szakember az ország legtöbb toronyóráján otthagyta a keze nyomát. Ő álmodta és valósította meg a fehérvári órajátékot és óramúzeumot is.

Kovács Jenő hivatalos lett volna egy, a megyeházán megtartott rendezvényre, ahol a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újonnan alapított elismerését, az Iparos Mester Vállalkozói Díjat vehette volna át. Ott már nem tudott megjelenni, előző nap elhunyt. Az ünnepségen megemlékeztek róla: az egyik legrégebbi órásdinasztiához tartozik, a toronyórák javítása, készítése az ő keze munkáját dicséri. Népszerű közéleti szereplő volt, városszépítőként sokan ismerik – méltatták.

Kovács Jenő egy balesetben sérült meg, balatoni telkükön dolgozott, amikor leesett a magasból. Pedig ennél ő jóval feljebb is ment már sokszor. Utolsó interjúit is a magasban, a Bazilika, korábban a Szent Sebestyén-templom toronyóráját reparálva adta. Roppant színes és érdekes személyiség volt, halála előtt nem sokkal még egy általa felújított századfordulós verklivel szórakoztatta e sorok íróját és a lakodalmas népet egy esküvőn.

kovacs_jeno_nyolcezerponthuFotó:www.nyolcezer.hu

A veterán autók szerelmeseként is ismert férfi megjavította, majd korszerű, elektronikus időmérőkre cserélte ki a székesfehérvári toronyórákat, karbantartotta a város turisztikai látványosságának, a virágórának az óraszerkezetét. Muzeális értékeket őrző óragyűjteményt hozott létre, alkotótársaival közösen látványos órajátékot készített. Históriája röviden ennyi.

Hosszabban azonban egy igazi iparos-hőstörténet rajzolódik ki. Már édesapja is órás szeretett volna lenni, de inkább a biztos állami állást választotta, és mozdonyvezető lett. Szabadidejében azonban láncos parasztórákat, vekkereket, zsebórákat javítgatott. Fia, Jenő érettségi után tanulta ki az órásszakmát. Hamarosan a fehérvári órásszövetkezet egyik fiókjának vezetője lett, de mivel szerfölött bosszantotta, hogy a belvárosi templomok „tornyai” nem pontosak, úgy döntött, másodállásos iparengedélyt vált ki a toronyórák javítására. A szövetkezet vezetősége ehhez nem járult hozzá, így 1977-ben, 28 évesen magánvállalkozó, ahogy akkoriban hívták, maszek lett. A belvárosban egy kalapossal társbérletben dolgozott. A kalapos-órás portál fotója még a kor ismert szatirikus lapjában, a Ludas Matyiban is megjelent – emlékezett rá legutolsó beszélgetésünkkor mosolyogva.

Ezt a kedves mosolyt sokan ismerhették, hiszen minden reggel felült a biciklijére, és elkerekezett a virágórához. A bicikli vázára volt ráerősítve egy állítókar, melynek segítségével beállíthatta a pontos időt anélkül, hogy be kellett volna lépnie a virágok közé.

Az igazi nagy szerelem azonban a toronyóra volt. Az első megrendelés Letenyéről érkezett – az ottani toronyórát kellett rendbe hozni –, s végül másfél száznál több toronyóra született újjá a keze nyomán.

Ez egy érdekes világ – hangsúlyozta. A toronyórák javítása elsősorban nem is az órásmesterséghez, inkább a gépészethez, a lakatosszakmához kapcsolható, darabjaik súlyosak, mozgatásuk nehézkes – ezeket a szétszerelés után le, a reparálás után pedig fel kell szállítani. Segítség gyakran akadt, hiszen mindenki csodájára járt, a fehérvári bazilika szerkezetének felújítására például diáktábort szervezett, s a család is támogatta. András fia is órásnak tanult, most ő viszi majd tovább a tevékenységet, az ipart.

Ez sokak számára megnyugtató, hiszen Kovács Jenő halála után azonnal felmerült a kérdés: mi lesz az órajátékkal, az óramúzeummal? E feladatot András végzi majd.

Kapcsolódó Cikkek