2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb Dunaújváros

Mindenki Magdikája eléri, amit akar

Tűzoltók törték rá a konyhaablakot Radnai Józsefnére (sokak szeretett Magdikájára), aki úgy elesett, hogy nem tudott felállni és ajtót nyitni, hogy ellássák a sérülést. Nem csoda, hiszen a közelmúltban férje is távozott ötvenegy évi házasság után. Együtt kezdték a várost építeni. Együtt is szerették meg.

A Dunai Vasműben eltöltött negyven év 1950-ben kezdődött Sztálinvárosban. Édesapját, aki kemencekőműves volt, Salgótarjánból helyezték ide a KGYV-hez, és a martinban dolgozott. Később aztán a tízéves Magdika egy testvérén kívül mindenki ideköltözött.


– Ez már történelem. Koltai Robi a házunk előtt forgatta a filmjét, a Csocsót, a színész is a városban lakott. Számomra mégis az volt a legmeghatározóbb emlékek, amikor a kordéra lapátoltuk a földet az új katolikus templomnál, meg a vasmű, ahol az ingatlanhoz mentem dolgozni tizennégy évesen. Aztán kirendeltek a Vasmű útra, ahol volt még bicikliút, meg virágos is, és azt kellett ásni. Mondtam anyunak, menjen el a munkakönyvemért, mert ennek nem lesz jó vége. Nem szoktam az ásást – emlékszik vissza gyerekkorára Radnai Józsefné.

Szakszervezet, számvitel, lakásügy, üdültetés - sokat szervezett Magdika a vasgyárban mindenkinek Fotó: Lokál

Szakszervezet, számvitel, lakásügy, üdültetés – sokat szervezett Magdika a vasgyárban mindenkinek Fotó: Lokál

Abban az időben még minden gyáregységnek volt személyzeti osztálya, meséli Magdika, és amikor az igazgatóságra került, már csak a vállalat egészét összefogó munkákat végezték, ő pedig a lakásügyet kapta.


– A lőrinci hengerműbe jártam, az OTP-vel egyeztettünk. Számvitel, lakásügy. Gyakorlatilag mindenkit ismertem. Amikor a gyárba kerültem, a gondnokságon kezdtem, Gadányi Tóni segítségével. Megkövetelték, hogy tanuljak meg gépelni. Dolgoztam a szakszervezetben három évet, majd a személyzeti főosztályra kerültem, tanfolyamokat, konferenciákat szerveztem, nagy forgalom volt mindig – mesélt Magdika hajdani munkáiról.

Radnai Józsefné számára nincs lehetetlen, amit a fejébe vesz, ha kell tűzön-vízen, de keresztülviszi.

– A mai fiatalokkal nem vagyok megelégedve, miért kell szemeteseket borogatni, padokat összetörni? Amit nem bírunk elviselni, azért úgyis szólunk, még akkor is, ha kiöregedett a környék. Gombos István humán alpolgármester is megjegyezte, én mindent elérek, amit akarok.

Így van, mert addig járok utána! Sok mindenre büszke lehet a város, én a röplabdázókat csípem, nagyon jól szerepelnek! De itt van a DKKA meg a jégkorongunk is – mesélte Magdika, aki elismerést kapott az önkormányzattól Dunaújváros virágosításért.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.