2019. február 16., szombat
Julianna, Lilla

Extra

Müller Péter előre megírta David Bowie halálát

Igazi földöntúli titokról rántotta le a leplet Müller Péter Aranyfonál című könyvében. A nyolcvanas években írt egy forgatókönyvet, a film főszerepét David Bowie akarta eljátszani. A meg nem valósult film több mint harminc évvel később mégis megihlette a már halálos beteg énekest.

Isten pénze sajtótájékoztató Operettszínház Tolcsvay Lászlóval, Müller Péterrel és Müller Péter SziámivalAz évtizedeken átívelő történet a 80-as években kezdődött, amikor Müller Péter az amerikai tartózkodása alatti hónapokban elkészítette a film forgatókönyvét, Tizenegyedik parancsolat címmel. A cselekmény a túlvilágon játszódik, és egy fiatal öngyilkos festő utolsó nagy műalkotásáról szól, melyben saját halálélményét meséli és játssza el. A nagy látomásos, spirituális sztorit írója az első perctől kezdve filmre szánta. Úgy tűnt, hogy hamarosan megkezdődhetnek a forgatás előkészületei, ugyanis a 80-as évek legnagyobb sztárja, David Bowie is erőteljesen érdeklődni kezdett Müller történetének főszerepe iránt.


– A mai napig rejtély számomra, hogy pontosan hogyan jutott el Davidhez a forgatókönyv. Talán a zseniális zenész barátom küldte el neki, akiről a könyvemben írok. Bowie megszerette a témát, főleg azt, hogy egy művész a saját halálából művészetet csinál, és önmaga játssza el a halálélményét. Nagy kedve volt a szerephez, mert már akkor is nagyon magáénak érezte a film mondanivalóját. Mély szellemi közösséget éreztünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Sajnos azonban az élet közbeszólt, nem jött össze a forgatáshoz szükséges pénz, így évekkel később itthon adtam ki a történetet, regény formájában, Világcirkusz címen – meséli Müller Péter.

A különleges történetnek azonban itt nincs vége, hiszen a januárban májrákban elhunyt 69 éves Bowie élete utolsó videóklipjével nemcsak rajongóitól búcsúzott el, de Müller meg nem valósult történetét is megidézte.


David Bowie

– Most tudtam meg én is, hogy harminchárom évvel később Bowie mégis eljátszotta azt, amire annyira vágyott, és a könyvem ihlette meg. A Lazarus című klipben David egy kórházi ágyon haldoklik, és megénekli a saját halálát. Csakúgy, mint a forgatókönyvemben, a videóban is műalkotássá teszi saját elmúlását – osztotta meg különös emlékének részleteit Müller az Aranyfonálban.

Kapcsolódó Cikkek