2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb XV.kerület

Nívódíjat kaptak néptáncosaink

Óriási sikert aratott a Szekszárdi Néptáncfesztiválon a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes felnőtt csoportja. A rangos eseményre a csapat először két éve kapott meghívást.

Kerületünk néptánccsoportja nyolc másik együttessel közösen vehetett részt a magyar amatőr néptáncmozgalom rangos versenyén, melyet a Babits Mihály Kulturális Központ és a Bartina Néptánc Együttes rendezett meg. A fesztiválon összesen egymillió forintnyi díjat osztottak ki. A versenykiírás szerint az együttesek maximum 18 perces műsoridővel mutatkozhattak be, melyet egy vagy két részletben adhattak elő.


Budapest, 2016. szeptember 11. A Szilas Néptáncegyüttes tagjai táncolnak a 25. Budapest Borfesztivál szüreti felvonulásán a budai Várban 2016. szeptember 11-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Szilas Néptáncegyüttes az ország legjobbjai közé tartozik MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A néptáncosoktól kapott tájékoztatás szerint a Szilas csapata a program első felében Lukácsné Haránt Eszter és Lukács László kalocsai koreográfiájával készült, míg a verseny második felében a frissen elsajátított dobronyi táncokat mutatták be. Mind a verseny első felében bemutatott műsor, mind pedig Fundák- Kaszai Lili és Fundák Kristóf kárpátaljai koreográfiája nagy sikert aratott a nézők körében.
A zsűri koreográfiát, zenét, együttesi teljesítményt és táncosteljesítményt díjazott. A szakmai értékelés során kiemelték, hogy a Szilas táncosai kiváló tánctudással rendelkeznek, remek, egyedülálló hangulatot teremtenek a színpadon és példaértékűek a viseletek, melyeket gondosan elkészítve, igényesen válogatva hordanak a táncosok.
És a siker nem maradt el.

A fesztivál a Szilas számára a lehető legjobban végződött, hiszen „kiemelkedő összteljesítményükért” együttesi nívódíjat kaptak. Ezt a címet és az ehhez tartozó pénzjutalmat összesen négy együttes kapta meg a fesztiválon, a Szilas tehát végleg felzárkózott az ország élvonalához.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.