2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Belföld

Söprűvel esett a kamerának a balfék rabló – Videó!

A következő történet a rendőrségnek köszönhető, amely nyilvánosságra hozta arról a lúzer betörőről készült felvételeket, aki éppen azon ügyködik, hogy működésképtelenné tegyen egy biztonsági kamerát.

A férfi a főváros XVII. kerületében szeretett volna néhány dolgot meglovasítani egy épületből. Amikor megszólalt a riasztó, seprűt ragadott és a Nagy Testvérnek esett. Amikor akciója hosszas próbálkozás után sem volt eredményes, jobbnak látta eliszkolni. A rendőrség még keresi.

Kapcsolódó Cikkek

  • A gazdasági válság előtti szint alá csökkent a szegénységnek kitettek száma

    A gazdasági válság előtti szint alá csökkent a szegénységnek kitettek száma

    A 2008-ban kezdődött gazdasági válság előtti szint alá sikerült csökkenteni a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek számát Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Védelem, aktivitás, képessé tevés című konferenciasorozat rendezvényén.

  • Palkovics: A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk

    Palkovics: A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk

    A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk, amely iránt erős a közbizalom – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor hétfőn Budapesten.

  • Havas össze-vissza hazudozik

    Havas össze-vissza hazudozik

    Az ATV egy közleményben jelentette be, hogy vizsgálatot indít a Havas Henrikkel szemben felmerült vádakkal kapcsolatban, a vizsgálat lezárultáig Havas Henrik nem lesz képernyőn.