EUR: 309,29 Ft
CHF: 288,29 Ft
2017. január 23., hétfő
Rajmund, Zelma

Egyéb Miskolc

Rudán Joe, a rockapu

Idén a miskolci Rudán Joe-rajongók kivételes évet zárhatnak, már harmadízben járt városunkban a legendás hangú frontember, hogy koncertet adjon. Ilyenre eddig nem volt példa, megesett, hogy évekig nem járt felénk egyik formációjával sem. Most a Generali Arénában lépett föl zenekarával, a Lord, az Ossian és a Kárpátia társaságában.

Az énekesnek december 5-én jelent meg Lírák című új albuma, melyen eddigi zenekaraival előadott legszebb rockballadáiból hallható egy csokorra való. A kiválasztott 16 dal többek között a Pokolgép, a P. Mobil, a Mobilmánia, a Dinamit életművéből származik, de megjelent egy eddig kiadatlan szerzemény is, ami miskolci kötődésű. A „Tanulj meg szeretni” egy helyi gitáros-szerzőtől, Andrásik Remótól származik, akivel pontosan húsz éve vettek föl Remo-Rudán Band néven miskolci zenészekkel egy komplett lemezanyagot, ami sajnos a fiókban ragadt.

Joe munka közben - fotó: Lokál

Rudán Joe a színpadon – fotó: Lokál

Joe így számolt be a Lokál Extrának a koncert előtt a friss album születéséről: – Tulajdonképpen a feleségemnek köszönhető az egész lemez létrejötte, ugyanis amikor várandós volt, csinált magának egy lassú, lírai számokból álló válogatást, és ezt hallgatta pocakjában a kisbabával. Összeszedett körülbelül vagy harminc könnyedebb nótát a repertoáromból. Innen jött az ötlet, hogy ki lehetne adni egy ilyen jellegű albumot. A válogatás során próbáltam úgy szelektálni, hogy minden korszakomból szerepeljen dal, és szándékosan karácsony előttre időzítettük a megjelenést, egyrészt a nóták jellege miatt, másrészt mert a lemez utolsó száma, a „Ne engedd elmenni a mamát” című P. Mobil-nóta hangulatában ezt idézi.

Joe imádja a veterán autókat - fotó: Lokál

Joe imádja a veterán autókat – fotó: Lokál

Nemrég megszületett az énekes kislánya - fotó: Lokál

Joe a nyolc hónapos kislányával, Kamillával – fotó: Lokál

Az énekes szabadidejében szívesen ügyködik veterán autóinak szerelésével, egy negyvenéves Ford Transit és egy Capri büszke tulajdonosa, előbbi a már-már legendássá váló piros turnébusz is egyúttal. Jó pár évvel ezelőtt, a P. Mobilba kerülése idején történt meg az emlékezetes baleset: az autó alatt buzgólkodott és némi olajfolyás kapcsán menthetetlenné vált legendás frizurája, nem volt más megoldás, le kellett vágnia rövidre. Ebben az időszakban sokan alig ismerték föl a hajzuhatagja nélkül.

A Rudán család életében idén volt még egy nagyon örömteli eset, nyolc hónappal ezelőtt megszületett Joe lánya, Kamilla.

– Ez egy csoda és elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, főleg nekem, így 50 év fölött! Nehéz szavakba foglalni, hogy napi szinten mennyire kitölti ő az életünket. Kúszó-mászó korszakában van és sok helyen már felhúzza magát, feláll, olyankor repül minden. Ebből adódóan én most például a sarokvédők felszerelésével, az alacsonyabb polcok lezárásával töltöm többek között a szabadidőmet – mesélte nevetve Joe.

Kapcsolódó Cikkek