2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb Salgótarján

Testvérmegyei kapcsolat Hargita és Nógrád között

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése múlt héten elfogadta azt a javaslatot, amely Hargita Megye Tanácsa és Nógrád Megye Önkormányzata között testvérmegyei kapcsolat kialakítására vonatkozik. Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot az ülést követően alá is írták a felek.

Az ezen alkalomból tartott sajtótájékoztatón Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bíró Barna Botond úgy fogalmazott: számukra, a Budapest és Bukarest közé rekedt magyaroknak, akiknek bár a szíve ide húz, ügyeiket és jogaikat nagyon sokszor Bukarestben kell érvényesíteniük, nem csak gyakorlati és közigazgatási „aktus” egy testvérmegyei összefogás megkötése.


BÍZNAK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK KIALAKÍTÁSÁBAN

– Számunkra ez sokkal több, számunkra ez nemzeti ügy. Hargita megye már tíz magyarországi megyével ápol testvérmegyei kapcsolatot, illetve a következőkben alá fogjuk írni a megállapodást Vas megyével is. Tehát Nógrád a 12. lesz, ahol testvérmegyei kapcsolatot létesítünk – ismertette Hargita Megye Tanácsának alelnöke.


Skuczi Nándor nógrádi elnök és Bíró Barna Botond hargitai alelnök (Fotó: 3100.hu)

Skuczi Nándor nógrádi elnök és Bíró Barna Botond hargitai alelnök (Fotó: 3100.hu)

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a szándéknyilatkozat aláírásával, majd a jogi procedúrákat követően a megállapodás aláírásával a gazdasági kapcsolatok kialakítása is sorra kerül.

– Az oktatást, szakképzést is említette az alelnök úr, ami szerintem nagyon fontos kérdés úgy Magyarországon, mint Erdélyben, Romániában. A közigazgatás, a gazdaság területén, az oktatás, a kultúra, a szociális élet és a sporttevékenységek területén, a környezetvédelem ügyében arra biztat minket ez a megállapodás, hogy működjünk együtt, és a jó gyakorlatok átvételében tudjunk jól együttműködni – tette hozzá Skuczi Nándor.

AZ OKTATÁS MINDKÉT FÉL SZÁMÁRA EGYFORMÁN FONTOS

Bíró Barna Botond hozzátette: többek között olyan embereknek köszönhetik a testvérmegyei kapcsolat kialakításának megalapozását, mint báró Lipthay Antal, aki idén átvehette a legrangosabb Hargita megyei elismerést. Lipthay Antal a Böjte Csaba ferences atya által vezetett Dévai Szent Ferences Alapítványnak adományozta a gyergyószárhegyi Lázár-kastély ráeső – többségi – tulajdonrészét, azzal a feltétellel, hogy a létesítmény a továbbiakban is a kultúra szolgálatába áll. Az erdélyi reneszánsz építészet egyik remekének többségi tulajdonrésze idén márciusban került az alapítvány tulajdonába, hogy az továbbra is Erdélyt és a székelyföldi embereket szolgálhassa.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.