EUR: 307,39 Ft
CHF: 288,87 Ft
2017. március 01., szerda
Albin

Egyéb Győr

Tizenhétmillió forintot költöttek az aluljáróra

Első hallásra túlzásnak tűnhet az összeg, ám a két marcalvárosi részt összekötő gyalogos-aluljáró rendbetétele már igencsak időszerű volt. Nem is vártak vele tovább, elkészült a felújítás.

A Marcalváros I.-et és II.-t összekötő gyalogos-aluljáró fontos szerepet tölt be a két városrészben lakó emberek életében, hiszen gyalogosan a legkönnyebben és leggyorsabban így juthatnak át egymáshoz. Az idő egy kicsit már eljárt az építmény felett, így Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő kezdeményezte a felújítást, ötletét pedig Borkai Zsolt polgármester is támogatta.

Szebb és jobb lett a marcalvárosi aluljáró Fotó: Marcali Gábor

Szebb és jobb lett a marcalvárosi aluljáró
Fotó: Marcali Gábor

– Megújítottuk a közvilágítást, köztéri kamerákat szereltünk fel, óvodások segítségével kifestettük a falát, lépcsőlapokat cseréltünk ki, javítottunk a szigetelésen és persze alaposan ki is takarítottunk a szakemberekkel – mondta Rózsavölgyi László, Marcalváros II. önkormányzati képviselője.

Óvodások is segítettek kifesteni a falakat Fotó: Marcali Gábor

Óvodások is segítettek kifesteni a falakat
Fotó: Marcali Gábor

Az aluljáróban továbbra is megtalálható a közösségi kávézó, amelyet gyorsan megkedveltek a helyiek. A lakótelepen élők pedig érhető módon örülnek, hogy mostantól egy szebb és biztonságosan útvonalon közlekedhetnek.

A lakótelepen élők örülnek a teljes felújításnak Fotó: Marcali Gábor

A lakótelepen élők örülnek a teljes felújításnak
Fotó: Marcali Gábor

Naponta több száz láb koptatja a fokokat, ráadásul a városrészben sok a nyugdíjas és a kisgyermekes család is, talán nekik okozta a legtöbb bosszúságot és veszélyt az elhasználódott, töredezett vagy éppen meglazult lépcsősor.

A lépcsőfokok kicserélésével biztonságosabb lett a gyalogos közlekedés Fotó: Marcali Gábor

A lépcsőfokok kicserélésével biztonságosabb lett a gyalogos közlekedés
Fotó: Marcali Gábor

Korábban is foglalkoztak a marcalvárosi aluljáró állapotával, igyekeztek mindig javítani rajta valamit a szakemberek, ám a teljes felújítás most valósulhatott meg. Most már csak az kell, hogy vigyázzanak rá az emberek.

Kapcsolódó Cikkek