EUR: 310,30 Ft
CHF: 268,39 Ft
2017. szeptember 25., hétfő
Eufrozina, Kende

Egyéb Tatabánya

Tízmillió forint gyerekeknek a Segítő Jóbarátoktól

Ötödik alkalommal rendezték meg a Segítő Jóbarátok jótékonysági karácsonyi gáláját. A rendezvény célja idén is a Szent Ágota Gyermekotthon ifjú lakóinak megsegítése volt.

A Gyermekvédelmi Szolgáltató megyénkben 400, országosan 4000 gyermek gondozását látja el. Honosi Mihály és Honosiné Máhr Ágnes, a Ho-Máhr Trans Kft. ügyvezetői, dr. Dombi Péter, a Szent Borbála Kórház orvosigazgatója, dr. Farkas Károly, a Magyar Autóklub regionális elnöke, Pordán Zsigmond, a VOSZ megyei elnöke és felesége, azaz a Segítő Jóbarátok alapítói évek óta támogatják a vér szerinti családjuk nélkül élő fiatalokat.

13_segito_jobaratok_adomany_02

Fontosnak tartjuk, hogy amikor csak tehetjük, segítsünk – hangsúlyozta a szervezők nevében Honosiné Máhr Ágnes. – Szerencsére évről évre többen vagyunk, és már nemcsak a vállalkozók, hanem a magánszemélyek közül is sokan csatlakoznak az akciónkhoz. A legnagyobb boldogság belenézni a gyermekek szemébe, a tőlük kapott szeretetnél nincs nagyobb ajándék.

Az összefogás révén összegyűlt adományt Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója vette át a rendezvényen.

Mérföldkőnek titulálhatjuk a Segítő Jóbarátok kezdeményezését – fogalmazott az intézményvezető. – Hiszem, hogy azok, akik adnak, maguk is többek lesznek ezáltal, és természetesen a mi gyermekeink számára is hatalmas segítséget jelent ez a program. Többek között ők maguk is megtanulhatják, hogy jót tenni jó, és megtapasztalhatják, hogy vannak, akik őket is feltétel nélkül elfogadják.

13_segito_jobaratok_adomany_03

A gálán a gyerekek ünnepi műsora után fellépett Mohamed Fatima, Südi Iringó és a Show Girls Latin Show is.

Nem számítottam ekkora nyüzsgésre – mondta el a fellépése előtt a népszerű táncművész, Südi Iringó. – Remélhetőleg a produkciónk után még több mosolygós gyermekarcot látok ezen a programon, amelyet fantasztikus ötletnek tartok. Így, karácsony előtt különösen fontos, hogy próbáljunk segíteni és szebbé tenni mindenki ünnepét.

A program lényegét Schmidt Csaba polgármester frappánsan foglalta össze köszöntőbeszédében.

A Segítő Jóbarátok gálája a szívből jövő segítség mintapéldája – hangsúlyozta a városvezető. – Az adakozás szándéka a legfontosabb, és sokszor nem azok adják a legtöbbet, akiknek a legtöbb felesleges pénzük van. Ez az összefogás példa lehet minden tatabányai vállalkozás számára.

A Segítő Jóbarátok idei összefogása révén több mint tízmillió forint adomány gyűlt össze.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • 710 milliót költhetnek épületek és udvarok felújítására

    710 milliót költhetnek épületek és udvarok felújítására

    A sajókazai Radvánszky-kastélyban igazgatói értekezlettel egybekötött tanévnyitót tartottak, ahol jelentős mértékű fejlesztéseket jelentettek be. A rendezvényen Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagja elmondta, hogy a kormány 2010-től 2017-ig 572 milliárd forinttal költött többet oktatási célokra, mint a korábbi kormányok.

  • Országos íjászverseny volt Sötétvölgyben

    Országos íjászverseny volt Sötétvölgyben

    Az idén már második alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászversenyt a Szekszárdhoz közeli Sötétvölgyben, ahol a katasztrófavédelem mellett a rendőrségtől, a büntetés-végrehajtástól, a vízügytől és az országgyűlési őrségtől is érkeztek versenyzők.