2018. február 21., szerda
Eleonóra

Életmód

Szorcsik Viktória, a világjáró színésznő

Helló Hollywood!

A világ számos helyszínéről bejelentkezett már a közösségi oldalán Szorcsik Viktória, a világcsavargó színésznő. Vallja: ha rajta múlik, soha nem áll meg, hiszen egész életében mozgásban van, akár egy hátizsákkal is képes elindulni, mert lételeme a jövés-menés.

– Mindig szerettem utazni, új helyeket, impulzusokat, kultúrákat felfedezni, embereket megismerni. Csodálatos dolog, rendkívül színessé teszi az életet, és ez az egyetlen dolog amit soha senki nem vehet el! Az utazás alatt szerzett élmények, emlékek örökre beleégnek az ember szívébe, lelkébe és retinájába – magyarázta a színésznő, aki a tévhitekkel ellentétben nem költ milliókat kalandozásaira.


– Ha az ember egy kicsit több időt fordít a szervezésre és körültekintő, vagyis nem csap le rögtön az első ajánlatokra, akkor nagyon jó utakat, költségkímélő repülőjegyeket lehet találni. Az a fontos, hogy egyben odaérjek a célba. Jó, nyilván kényelmesebb lenne business classon utazni 14 órát, mint turistán, de az árban akár milliós különbségek lehetnek. Imádom a hátizsákos utakat, a felfedezést, a kihívásokat, de a luxusutazást sem vetem meg. Mondjuk az életvitelem miatt rengeteg külföldön élő ismerősöm van, akik szívesen látnak, ha arra járok, és ez nyilván sok mindent megkönnyít. Az elmúlt években sokszor jártam Thaiföldön és Egyiptomban, illetve meghatározó élmény volt Svédországban a U2-koncert. Voltam Kambodzsában, Ausztráliában, Amerikában Miamiban, és a csodálatos Kaliforniát is bejártam januárban. Tavaly megnéztem Katart, valamint az egyik kedvenc helyemre, Írországba is eljutottam. Anglia már többször helyet kapott az úti céljaim között, és egy csodás szigetet, Máltát ugyancsak meglestem.

Mögötte a Grand Canyon

Vannak olyan helyek, ahová többször visszatérek, mert imádom őket, ilyen például Erdély vagy Barcelona, ami a szívem csücske, télen-nyáron egyaránt – sorolta Viki, majd bevallotta, hogy szenvedélyesen gyűjti az élményeket, és ugyanúgy tud örülni a Grand Canyonnak, mint egy erdélyi naplementének. A csodás élmények mellett azért akadtak rázós helyzetek is.


San Francisco Golden Gate

Las Vegas-i kilátás

– A legfélelmetesebb pár hónapja Egyiptomban volt, amikor a sivatagban fegyvert fogtak ránk. Tavaly nyáron Thaiföldről hazafelé jövet pedig öt órán keresztül rázkódott a világ legnagyobb gépe, mert akkora viharba keveredtünk, de az is kemény szituáció volt, amikor egy búvárkodás alkalmával 30 méter mélyen elfogyott a levegőm, de már kergetett meg jaguár is. A bakancslistámat egyfolytában pipálgatom, hiszen rövid az élet, és rengeteg a csoda, amit meg kell ismerni. Bolíviában a sótükröt mindenképpen látni szeretném, de Alaszka és a Salamon-szigetek, valamint Borneó, az utolsó őserdők egyike is vár rám. Barátokkal vagy egyedül.

Kapcsolódó Cikkek

  • Torna a várandósság alatt

    Torna a várandósság alatt

    Komplikációmentes várandósság esetén legalább heti három alkalommal 30–45 percet ajánlott mozgással töltenie a kismamának. A sport számos jótékony hatással bír, többek között csökkenti a terhességi diabétesz, a magas vérnyomás és a koraszülés kockázatát, lerövidíti a szülés utáni lábadozási időt, és szülés utáni depresszió is kisebb eséllyel alakul ki.

  • Trendi irodák, jó hangulatú munkahelyek

    Trendi irodák, jó hangulatú munkahelyek

    Átadták az „Év irodája” verseny díjait, 18 kategóriában választottak győzteseket. Többek között egy volt gőzmalomnak és egy villamosremíznek helyet adó épületben kialakított korszerű iroda is elismerésben részesült – számolt be a nonprofit versenyt szervező iroda.

  • Ma jár le a felvételi határideje

    Ma jár le a felvételi határideje

    Idén a középiskolák 63 százaléka kér a jelentkezőktől írásbeli felvételi vizsgát, a többi intézmény az általános iskolai jegyek alapján rangsorolja a felvételizőket.

  • A nők uralják a wepshopokat

    A nők uralják a wepshopokat

    Egy hagyományos szupermarketben beleleshetünk egy másik vevő kosarába, a vásárlók online szokásait azonban homály fedheti.