EUR: 325,74 Ft
CHF: 279,68 Ft
2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb XXIII.kerület

Védje meg magát!

Minden szerdán önvédelmi oktatás zajlik a Táncsics Mihály Művelődési Központban. Zöllei Zoltán alezredes, közelharc- és kézitusaszakértő tavaly tartotta első kurzusát. Februárban indult idei első soroksári képzésére még lehet jelentkezni.

– Önkéntes műveleti tartalékosként négy évvel ezelőtt kerültem Soroksárra, a helyi védelmi bizottság katonai elnökhelyetteseként dolgoztam – elevenítette fel Zöllei Zoltán lapunknak, hogyan is került kapcsolatba a kerülettel évekkel ezelőtt, aminek végeredménye, hogy már a helyi lakosokat is önvédelemre oktatja.


Ebből is ki lehet szabadulni (Fotó: Máté Krisztián)

– A rendészeti osztály két évvel ezelőtt megkeresett azzal, vállalnék-e önvédelmi oktatást. Rábólintottam, és most már egy éve tartok foglalkozást az osztály munkatársainak. Itt jött képbe, hogy mi lenne, ha a hétköznapi emberek is tanulhatnának. A szerdai időpontot választottuk, és tavaly októberben a Táncsicsban elkezdődött a képzés, amit tizennégy fő be is fejezett.

A tizenkét éves Dóri már korán megtanulja, hogy védheti meg magát (Fotó: Máté Krisztián)

Kortól, nemtől függetlenül várnak mindenkit ezekre az órákra, február elsején elkezdődtek az újabb foglalkozások.


– Még be lehet kapcsolódni, de érdemes az elejétől a végéig csinálni a képzést, egymásra épülnek az elemek. Húsz-harminc óráról van szó, ami heti egy alkalmat jelent két-három hónapon keresztül. Ez inkább információátadás, ennyi idő alatt képtelenség mindent megtanítani.

Minden bizonnyal az idei első képzést újabb követi, sőt Zoltán elárulta, nyári táborban is gondolkoznak már.

– Azokat az önvédelmi technikákat tanítjuk, amelyek segíthetnek a hétköznapokban. Fogásbontások, alapvető ütő-rúgó mozdulatok, vitálponttámadások kerülnek elő, nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre és az ész használatára, hogyan lehet nembeli vagy súlybeli hátrányunkból jól kijönni.

A visszajelzésekből kiderül, hasznos a foglalkozás. Ugyan sokan csak a mozgás vagy a párjuk miatt mennek le az edzésre, rendre kiderül, a munka- vagy lakóhely miatt szeretnének nyugodtabban közlekedni az utcán. Persze olyan is akad, akit már ért erőszakos cselekedet.

Zöllei Zoltán alapvető fogásokat mutat be (Fotó: Máté Krisztián)

– A rendvédelmi szervek arról számolnak be, Soroksár nem veszélyes zóna, de már nyilván nem az a régi, különálló település, ahol mindenki ismert mindenkit, a lakosság jelentős része kicserélődött.

Párban gyakorolnak a soroksáriak (Fotó: Máté Krisztián)

Érdeklődni a művelődési házban vagy a kezitusa.hu oldalon lehet.

Nincs új a nap alatt

Zoltán szerint az önvédelmi technikák olyanok, mint a ruhadivat. – Ugyanazok a motívumok, stílusok, felfogások térnek vissza időről időre. A test nem változik, az önvédelem továbbra is a túlélésről, védelemről szól. Legfeljebb divatos technikák vannak, de hatalmas újítások nincsenek. Abban lehet különbség, hogy személyre szabottan kinek mit érdemes tanítani.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.