EUR: 309,24 Ft
CHF: 288,50 Ft
2017. március 30., csütörtök
Zalán

Külföld

A Fed emelte az irányadó kamatot

Huszonöt bázisponttal 0,75-1,0 százalékra emelte az irányadó kamatsávot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.

A döntés teljes mértékben megfelelt a piaci várakozásoknak.

A FOMC tagjai 9:1 arányban hagyták jóvá a kamatemelést.

A kamatdöntéskor a FOMC-tagjai figyelembe vették, hogy fokozatosan izmosodik a gazdaság, látványosan erősödik a munkaerőpiac és a fogyasztói áremelkedés mértéke fokozatosan közelít a jegybank 2 százalékos inflációs céljához.

A Fed a közleményében jelezte, hogy “fokozatosan” történnek majd a további kamatemelések, a növekedést veszélyeztető kockázatok jellemzésére az enyhének számító “nagyjából kiegyensúlyozott” megfogalmazást alkalmazta.

A közleménnyel egy időben a Fed ismertette legújabb gazdasági előrejelzését is, ami gyakorlatilag megegyezett a decemberi jelentéssel és nem derült ki, hogy a jegybank szerint milyen hatással lehet az új kormányzat politikája az idei és a későbbi évek gazdaságára.

A dokumentum szerint a Fed továbbra is 2,1 százalékos idei GDP-növekedést vár, a hosszú távú kamatvárakozása 3 százalék, az év végére pedig változatlanul 4,5 százalékos munkanélküliséggel számol. A maginflációt ugyanakkor 1,9 százalékra várja december végére az eddig becsült 1,8 százalék helyett.

A kamatemelés hatására a New York-i értéktőzsde összes irányadó mutatója erősödött. Így például a bejelentés előtt a DJIA indexe 0,21 százalék, percekkel után már 0,47 százalék pluszban állt, míg a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index nyeresége 0,36 százalékról 0,71 százalékra ugrott.

A kamatdöntés előtti percekben az euró 1,0636 dolláron állt, majd a döntés ismertetése után 1,0695 dollárig erősödött.

A Fed előzőleg december 14-i ülésén emelt kamatot, akkor szintén 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra, először azóta, hogy kereken egy évvel korábban, 2015 decemberében elindította a kamatemelési ciklust.

A Fed több mint kilenc év után először 2015 decemberében emelte meg a dollárkamatot, amelyet előtte hét évig tartott zéró közeli szinten gazdaságösztönző céllal.

Kapcsolódó Cikkek