2017. november 22., szerda
Cecília

Belföld

Henri Boulad: Magyarországnak fontos szerepe lesz a világ megváltoztatásában

Magyarországnak fontos szerepe lesz a világ megváltoztatásában, mégpedig azzal, hogy megváltoztatja Európát – jelentette ki Henri Boulad jezsuita szerzetes a budapesti Párbeszéd Házában szombat este.

Henri Boulad egyiptomi szerzetes – aki maga kérte, hogy felvehesse a magyar állampolgárságot és a héten az Országházban letette az állampolgársági esküt – hangsúlyozta: ebben a küzdelemben Magyarország Dávid és Európa Góliát, mégis hinni kell abban, hogy Istennel képesek vagyunk megváltoztatni a világot.


“Az Istenben való hitnek az önmagunkban való hitté kell válnia. Amennyire ugyanis nekünk szükségünk van Istenre, ugyanannyira kellünk mi is” Istennek ahhoz, hogy átformálja a világot – mondta a szerzetes, aki hisz abban, hogy a következő hónapok meglepetéseket tartogatnak, és Európa “meg fog mozdulni”.

Henri Boulad Átistenülés a mindennapokban címmel megtartott előadásában arról beszélt, az egyház hagyományos tanítása azt az érzést kelti az emberben, hogy gonosz és esendő. A megváltástan arról szól, hogy az ember vétkes, és végtelen bűnéért végtelen áldozattal kell fizetnie az Isten fiának. A megváltás tehát valamiféle “visszavásárlás”. Húsz évszázada ezt ismételgeti a nyugati kereszténység, miközben senki sem érti, hogy kitől kéne visszavásárolni az embert, és miért elégedett ezzel az Atya.


Ez, az ember alapvető bűnösségét állító látásmód, mélységes pesszimizmust eredményezett. A nyugati szemléletmód az emberről és a történelemről alapvetően tragikus. És az is lehetséges, hogy a mai uralkodó nihilista filozófia gyökerénél éppen ez a felfogás, az “embernek ez a leértékelése áll”.

Henri Boulad szerint azonban van másfajta teológia is: eszerint Jézus nem azért jött, hogy megváltsa, hanem hogy “megistenítse”, a saját szintjére emelje az embert.

Kitért arra, a görög egyházatyák – köztük Órigenész, Alexandriai Szent Kelemen, Alexandriai Szent Atanáz – szemlélete sokkal pozitívabb, mint a nyugati gondolkodóké. Valamennyiük teológiája összefoglalható ebben az egy mondatban: Isten emberré lett, hogy az ember Istenné váljon.

Ezt megértve “felfedezzük, hogy a kereszténység úgy felmagasztalta az embert, ahogyan egyetlen más vallás sem”. Ezért lett a kereszténység a civilizáció és a fejlődés kovásza – mutatott rá.

Henri Boulad Alexandriában született 1931-ben, szíriai családból származik, édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. A jezsuita rendbe 1950-ben lépett be, 1963-ban szentelték pappá Bejrútban. Három doktorátust szerzett és – visszatérve Egyiptomba – az ifjúság nevelése és a szociális munka területén dolgozott, emellett lelkigyakorlatokat vezetett.

Kalkuttai Szent Terézzel együttműködve megszervezte az egyiptomi Caritast. Menekülttáborokat alapított, küzdött a szudáni népirtás megfékezéséért, a rabszolgák kiváltásáért.

Rendszeresen tart előadókörutakat Európában, beszédeit gyakran a rádiók is közvetítették. Többször járt már Magyarországon is, most március 24-ig tartózkodik itt, ezalatt több lelkigyakorlatot is tart.

Kapcsolódó Cikkek