2017. december 18., hétfő
Auguszta

Belföld

Kapcsoljon! A biztonsági öveket ellenőrzik a rendőrök a hétvégén

A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök péntektől vasárnapig, országos akcióban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség weboldalán.

A fokozott ellenőrzést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) szervezésében hajtják végre – olvasható a közleményben.


Felhívták a figyelmet arra, hogy a passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen nő a halálos sérülések esélye. Mint írták, alapvető, hogy még többen használják a biztonsági övet és gyermekbiztonsági rendszereket, mert így kevesebb lehet a halálos baleset és a súlyos sérülés.

Közölték: az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is.

A TISPOL Seatbelt európai szintű ellenőrzést évente kétszer tartják. Ennek során a TISPOL-tagállamok rendőri erői – köztük a magyar rendőrség is – a közlekedésbiztonsági helyzet javításáért és a közlekedők biztonságának szavatolásáért fokozottan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Európa közútjain.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egészségügyi ösztöndíjprogramot indít a kormány

    Egészségügyi ösztöndíjprogramot indít a kormány

    Az egészségügyi intézmények szakdolgozói állományának erősítése érdekében 4,4 milliárd forint felhasználásával ösztöndíjprogram indul azok számára, akik vállalják egészségügyi szakképesítés megszerzését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

  • Tizenegyezer rászoruló kap élelmiszercsomagot decemberben

    Tizenegyezer rászoruló kap élelmiszercsomagot decemberben

    Tizenegyezer rászoruló kap tartós élelmiszereket decemberben az országban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Szobon, ahol hátrányos helyzetű gyermekes családoknak adtak át ilyen csomagokat.

  • Balog Zoltán: Magyarország büszke nemzetiségei erősödésére

    Balog Zoltán: Magyarország büszke nemzetiségei erősödésére

    Magyarország büszke arra, hogy nemzetiségei identitása, öntudata, önismerete folyamatosan erősödik, és a magukat nemzetiséginek vallók száma folyamatosan nő – mondta az emberi erőforrások minisztere a nemzetiségekért díjak átadásán, hétfőn a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.