2018. január 18., csütörtök
Piroska

Külföld

Kutatóexpedíció indul jövőre a Titanic roncsaihoz

Kutatóexpedíció indul jövőre a Titanic roncsaihoz, amelyhez utoljára 2005-ben merültek le kutatók.

Az OceanGate Expeditions elnevezésű, mélyvízi kutatásokat végző magáncég a közelmúltban jelentette be, hogy a majdnem két hónapos expedíció 2018 májusában indul majd Új-Fundlandról, amelynek partjaitól mintegy 900 kilométerre, az Atlanti-óceán fenekén, 3821 méter mélyen fekszenek a roncsok. A kutatásban a massachusettsi Oceanográfiai Intézet (WHOI) szakemberei is részt vesznek.


A washingtoni székhelyű OceanGate közleménye szerint a misszió során, amelynek résztvevői a cég által kifejlesztett mini tengeralattjáróval merülnek le a Titanic roncsaihoz, a hajó maradványainak és dokumentumainak állapotát mérik fel, de semmit nem hoznak a felszínre a védett helyszínről.

A Woods Hole-i szakértők a korszerű tengermélyi képalkotó technológia segítségével el akarják készíteni a roncs háromdimenziós fotografikus modelljét.

A WHOI kutatói egy öt évvel ezelőtti expedíció során arról a tengerfenék-területről, ahol a Titanic roncsai hevernek minden korábbinál élesebb és nagyobb felbontású képeket készítettek három speciális robottal, amelyek optikai és szonárkamerákkal pásztázták végig a hatalmas, több mint 38 négyzetkilométeres területet.

A Titanic brit luxusgőzös, amely Southamptonból New Yorkba tartott, 1912. április 15-én süllyedt el, miután jéghegynek ütközött. A katasztrófának több mint 1500 halálos áldozata volt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    A Bridgtonban élő póni olyan betegséggel küzd ami nagyon kevés fajtársát érinti. Richard a ló pénisze teljesen elrákosodott. Ahhoz, hogy megmentsék az állat életét online gyűjtésbe kezdtek gondozói, hogy elég pénzt szerezzenek az állat műtétjére, ami során új hímvesszőt kapna a beteg testrésze helyett.

  • Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több amerikai színész, többek közt Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, határolódik el Woody Allentől és legújabb filmjétől a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádak felelevenítése nyomán.