2017. december 18., hétfő
Auguszta

Külföld

Négy országot érintő európai körútra indult a japán kormányfő

Négy országot érintő európai körútra indult vasárnap Abe Sindzó japán kormányfő, útja során várhatóan biztonsági kérdésekről, kereskedelemről és regionális problémákról, így az Észak-Korea jelentette fokozódó veszélyről tárgyal majd.

Abe Sindzó néhány nappal azután látogat Németországba, Franciaországba, Belgiumba és Olaszországba, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Tokióban tárgyalt az észak-koreai atom- és rakétakísérletek jelentette fenyegetésről. Tillerson Szöulba és Pekingbe is ellátogatott.


Japán igencsak aggódik, amióta 1998-ban egy észak-koreai közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta figyelmeztetés nélkül áthaladt az ország északi része felett és a Csendes-óceánba zuhant. Az észak-koreai rakétaprogram azóta sokat fejlődött, és a rakéták a japán partokhoz egyre közelebb csapódnak be, március elején három vagy négy rakéta Akita tartomány partjainál csapódott be a Japán-tengerbe.

“Nyílt véleménycserét akarok a G7 vezetőivel” – mondta indulása előtt a tokiói repülőtéren újságíróknak Abe Sindzó.

“Reméljük, hogy szorosan együtt tudunk működni az Európai Unióval a nemzetközi közösséget érintő kérdésekről, így az Észak-Koreával kapcsolatos problémákról és a szabadkereskedelemről” – mondta Abe.

Abe ellátogat a hannoveri CeBIT informatikai kiállításra, találkozik Angela Merkel német kancellárral, majd Francois Hollande francia elnökkel tárgyal Párizsban.

Brüsszelben a japán kormányfő megbeszélést folytat Jean-Claude Junkerrel, az Európai Bizottság elnökével és Donald Tuskkal, az Európai Tanács újraválasztott elnökével az idén az EU és Japán között megkötni tervezett szabadkereskedelmi egyezményről.

Abe szerdán tér vissza Tokióba, miután találkozott Paolo Gentiloni olasz kormányfővel, a legfejlettebb hét ipari ország (G7) soros elnökével.

Kapcsolódó Cikkek

  • Morawiecki: Lengyelország nem kér könyöradományt Brüsszeltől

    Morawiecki: Lengyelország nem kér könyöradományt Brüsszeltől

    Lengyelország nem esedezik könyöradományért Európában, nem kéri Brüsszeltől, hogy ne indítsa el ellene az uniós alapszerződés hetes cikkének alkalmazását, és hagyja jóvá az igazságügyi reformot – szögezte le Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy hétfő reggeli rádióinterjúban.

  • Februárra halasztották Salah Abdeslam ügyének tárgyalását

    Februárra halasztották Salah Abdeslam ügyének tárgyalását

    A védelmet ellátó ügyvéd kérésére február 5-re halasztották Salah Abdeslam és társa, Soufien Ayari brüsszeli ügyének tárgyalását – közölte az ügyben illetékes belga bíróság hétfőn. A 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt, jelenleg franciaországi őrizetben tartott Abdeslamnak és társának azért kell bíróság elé állnia, mert egy héttel a brüsszeli terrortámadásokat megelőzően rendőrökre támadtak; Belgiumban gyilkossági kísérlet, továbbá tiltott fegyvertartás miatt indult eljárás ellenük.