EUR: 304,79 Ft
CHF: 272,87 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Belföld

Rétvári: semmibe veszik azt a nemzetet, amely nem áll ki önmagáért

Azt a nemzetet, amely nem küzd a saját szabadságáért, nem áll ki önmagáért, más nemzetek semmibe fogják venni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a Bem téren tartott március 15-i megemlékezésen.

Rétvári Bence a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) és a Gazeta Polska klubjainak közös, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából tartott megemlékezésén hangsúlyozta: ahhoz, hogy a nemzetek ki tudjanak magukért állni, a nemzetek élén nem bábokra, hanem államférfiakra van szükség.

“Ma is a hősökre emlékezünk és nem a bábokra. Azokra a hősökre, akik akár az életüket is áldozták azért, hogy legyen nemzeti felemelkedés” – mondta, hozzátéve: ezek a hősök látták, hogy ez nemzeti függetlenség nélkül nem lehetséges.

Az ünnepségen megjelent több mint négyszáz ember előtt Rétvári Bence azt hangsúlyozta, hogy ma szerencsésebb időszakot élünk, nem kell meghalni a hazáért, de “kötelezettségünk élni érte”.

Azért is fontos ez, mert olyan új idők köszöntöttek Európára, amelyeket korábban elképzelni se tudtunk volna. Olyan új idők, amikor akár a közép-európai népek, a visegrádi négyek, a magyarok és lengyelek Európa alakítói lehetnek – mondta.

Szólt arról is, hogy Európa identitásválságban szenved. Mint fogalmazott, “mi nem a nemzetiségek, hanem a nemzetek Európájában hiszünk”.

Minket magyarokat és lengyeleket akkor kezeltek nemzetiségekként, amikor valamilyen nagyhatalom szorításában éltünk – mondta Rétvári Bence, majd arról beszélt, hogy Magyarország nem azért csatlakozott az európai népek nagy közösségéhez, hogy “bürokraták kössék meg a kezünket, vagy hogy nemzetközi vállalatok érdekei irányítsák a politikát”.

Továbbá nem azért, hogy “tagadják a nemzeteknek a közös érdekeit vagy tagadják a nemzeteknek az önvédelemhez való jogát” – tette hozzá.

Rétvári Bence kijelentette: “abban hiszünk, hogy Közép-Európa jövőjének az alapja a magyar-lengyel barátság.”

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke kijelentette: évek óta a Bem-szobor előtt demonstrálják a magyar-lengyel évezredes barátságot és egymásra utaltságot.

Azt is mondta: “Hűségünk a szabadság szelleméhez, a keresztényi erkölcshöz töretlen maradt. A kitartás és az aktivitás a 21. század civiljeinek hatékony fegyvere.”

Csizmadia László szerint most is “védekeznünk kell”, és “meg kell állítanunk az embercsempészekkel szervezett illegális bevándorlást és a terroristákat”.

Az 1848-as hősök pontos utat jelöltek ki számunka: szabadságunk megköveteli, hogy “szembenézzünk az illegális honfoglalókkal” mondta.

Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete azt mondta, az, hogy a lengyel emberek az idén is eljöttek a megemlékezésre, azt bizonyítja: a magyar-lengyel barátság teljesen független a “politikai konjunktúráktól, a pártoktól, a történésektől”.

Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője szintén azt hangsúlyozta, hogy a magyar-lengyel barátságot semmilyen politikai esemény nem szakíthatja szét.

Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a Bem-szobornál.

A megemlékezésen több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, valamint látni lehetett egy abortuszellenes transzparenst is.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hiénavadászat

    Hiénavadászat

    Überelték az Ubert. Volt egy vacsora, amelyen kiderült: taxi-ügyben mindenkinek helye van a terített asztalnál, aki betartja a törvényeket, rendeleteket.

  • Nyugdíjasokat becsmérelt Vona Gábor

    Nyugdíjasokat becsmérelt Vona Gábor

    Orbán Viktor tusványosi beszéde után fakadt ki a nyugdíjasokra Vona Gábor. A Facebookon közölt írásából a sorok között olvasva kiderül, hogy ostobának és szinte már veszélyesnek tartja a nyugdíjasokat, különösen a „viktorániusokat”, ahogy ő az Orbán Viktort támogató időseket gúnyolja.

  • Botka leárulózta saját párttársát

    Botka leárulózta saját párttársát

    A balliberális oldalon teljes a fejetlenség, az MSZP berkeiben pedig már kemény harcok folynak. Botka László ugyanis árulónak nevezte Molnár Zsoltot, a szocialista párt elnökségi tagját a 168 Órának adott interjújában.