EUR: 316,86 Ft
CHF: 278,74 Ft
2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Külföld

Román egészségügyi miniszter: a “nomád” lakosság köréből indult a járvány

Florian Bodog román egészségügyi miniszter szerint a “nomád” lakosság köréből indult az a kanyarójárvány, amelyben több mint 3400-an betegedtek meg, és amely eddig 17 halálos áldozatot szedett.

Pénteki sajtóértekezletén a tárcavezető kérdésre sem akarta kommentálni a külföldi szakhatóságok azon megállapításait, hogy Romániából került át a megbetegedés más uniós országokba is, csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy Magyarországon és Olaszországban is ugyanannak a vírustörzsnek a jelenlétét mutatatták ki, amely a romániai kanyarós megbetegedéseket okozta.


Leszögezte: kizárólag olyanokat fertőz meg a vírus, akiket nem oltottak be kanyaró ellen. “Sem Romániában, sem Magyarországon vagy Olaszországban nem betegedtek volna meg a gyermekek, ha megkapták volna az oltást” – jegyezte meg a román miniszter.

A tárcavezető azt mondta, nem volt hiány a vakcinából a járvány kezdete óta, Románia jelenleg is négy hónapra elegendő tartalékokkal rendelkezik. Elmondta: az ország 40 megyéje közül 37-re kiterjedő mostani kanyarójárvány tavaly februárban indult a Kolozs és Beszterce megye határán élő “nomád” népesség köréből, ahol ugyanaz a vírustörzs jelent meg, mint amely az olaszországi megbetegedéseket okozta.


Bodog ismét felhívást intézett a szülőkhöz, hogy oltassák be gyerekeiket, hiszen ez az egyedüli módja a kanyarós megbetegedés megelőzésének. Az első kanyaróellenes oltást a romániai gyerekek alig 80, míg a másodikat csak ötven százalékuk kapta meg. Európában elmondása szerint nyolc olyan ország van, ahol a lakosság kanyaróellenes átoltottsági aránya 90-95 százalékos, másutt az arány a romániaihoz hasonló.

A tárcavezető a közvélemény támogatását kérte abban, hogy a tárca egy szigorúbb oltási törvényt fogadtathasson el, amely a jövőben hozzájárulhat a mostanihoz hasonló járványok kialakulásához.

Innen indult a járvány:

Kapcsolódó Cikkek