EUR: 309,98 Ft
CHF: 289,13 Ft
2017. március 29., szerda
Auguszta

Belföld

Varga Mihály: történelmi pillanat az adózásban

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adózástörténeti jelentőségű változásnak nevezte, hogy a 2016-os adóévről már a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készítette el a magánszemélyek helyett az szja-bevallást, amelyet március 15-étől ellenőrizni lehet az elektronikus felületen.

A miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a NAV 3,8 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet. Jelenleg 2,5 millió személynek van ügyfélkapus regisztrációja, vagyis lehetősége arra, hogy a NAV elektronikus felületén jóváhagyja vagy kifogásolja az adóbevallási tervezetet.

Varga Mihály a helyszínen saját szja-bevallásán mutatta be az új online felület működését.

Lehetővé teszik azt is, hogy az adózó a régi informatikai felületen saját maga készítse el a bevallást. Akinek nincs ügyfélkapuja vagy nem akar foglalkozni a bevallással, a NAV ahelyett is elvégzi a munkát, és értesíti arról, van-e befizetési kötelezettsége vagy visszaigényelhető adója.

Csütörtök reggel 9 óráig 28 ezren léptek be az online felületre, és 9500-an már be is adták bevallásukat – mondta Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: az e-szja a NAV saját fejlesztése, az eszköz és hardver bruttó költsége 4,3 milliárd forint volt, ami 1,5-2 év alatt csak a papírköltségek megtakarítása révén megtérül.

A miniszter kifejtette: az szja-bevallásban új korszak kezdődött, amely teljesen megváltoztatja az adózó és az adóhivatal kapcsolatát. Felidézte, a parlament 2015. november 17-én fogadta el azt ezt lehetővé tevő jogszabályt. Hangsúlyozta, komolyan gondolják, hogy az adóhivatalnak kell az igényekhez alkalmazkodnia, szolgálnia az ügyfeleket.

Tavaly 455 ezren kérték a NAV közreműködését az szja-bevalláshoz, bevallási nyilatkozatból 183 ezer, egyszerűsített bevallásból 272 ezer készült, az idén pedig 3,8 millió bevallási tervezetet készített el a hivatal. Idén mintegy 1 millió bevallást önállóan oldottak meg az adózók: február 25-ig 304 ezer egyéni vállalkozó, 13 ezer áfa fizetésére kötelezett magánszemély és 30 ezer mezőgazdasági őstermelő küldte be szja-bevallását, 660 ezer magánszemély pedig a munkáltató közreműködését kérte ehhez.

A miniszter kitért arra is, hogy az intézkedésnek jelentős környezetvédelmi hatása is van, idén 200 tonna papírt spórol meg az adóhivatal. Beszámolt arról is, hogy az e-szja mögött 16 hónapnyi fejlesztési munka van, 12 500 órát dolgoztak rajta a NAV munkatársai.

Tállai András elmondta, 573 ezer adózó kérte a tervezet megküldését az adóhivataltól, több mint felük sms-ben jelezte igényét. Több mint 500 ezer személynek van befizetendő vagy visszatérítendő adója, közülük levélben értesítik azokat, akiknek nincs ügyfélkapujuk, akkor is, ha nem kértek papíralapú tervezetet. A tervezetet igénylők május 2-ig megkapják a dokumentumot.

A tájékoztatón felhívták a figyelmet arra is, hogy az online felületen azonnal át lehet utalni a pénzt, ha fizetendő adó van, visszatérítés esetén pedig meg lehet adni az adatokat az utaláshoz. Ha valaki több pénztárnak is tagja, rendelkezhet arról, hogy az adóvisszatérítést melyik kasszába kéri. Az szja 1+1 százalékról ugyancsak rendelkezni lehet a felületen.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, az adóbevallásért a végső felelősség az adózóé, ezért célszerű ellenőrizni az adóbevallási tervezetben lévő adatokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a NAV nem rendelkezik minden adattal, a hiányzókkal az adózónak kell kiegészítenie a bevallást. A külföldön szerzett jövedelemről például később érkezik meg az igazolás, van, akinek csak májusban, júniusban, ilyen esetben megadják a lehetőséget a későbbi pontosításra.

Varga Mihályt kérdezték a turisztikai ágazat azon javaslatáról is, hogy a munkaerőhiány miatt alkalmazhassanak közmunkásokat, a miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette: módosítani fogják a közfoglalkoztatási rendszert, ami reményeik szerint segíteni fogja a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban a szezonális munkaerőigény kielégítését. Hozzátette, ha a vállalkozó regisztráltatja igényét a munkaügyi hivatalnál, most is lehetőség van a kiközvetítésre, de csak önkéntes alapon.

Szintén kérdésre válaszolva, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek cikkével kapcsolatban, amelyben a növekedésről és a hiány kívánatos szintjéről értekeztek, Varga Mihály azt mondta, hogy minden véleményt meghallgatnak, a cikket segítő szándékúnak értékelik. Az első három hónap után tekintik át a folyamatokat, a 2,4 százalékos hiánycéltól azonban csak a parlament döntésével lehet eltérni – szögezte le.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy nem terveznek új adókat, a meglévőket akarják hatékonyan beszedni. Az alapjövedelmet nem támogatják – mondta.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy ember meghalt egy gyulai háztűzben

    Egy ember meghalt egy gyulai háztűzben

    Kigyulladt egy lakóház egy szobája Gyulán szerda reggel. A tűzoltók hőkamerával megtalálták az épületben tartózkodó lakót, de a mentők már nem tudták újraéleszteni – írta honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

  • Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma

    Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma

    Már a határzár életbe lépése előtti napokban radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma, sikeres pedig nem is történt a szigorított jogi határzár és a megerősített kerítés együttes hatására – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

  • Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Jelen pillanatban nem venné fel a Jobbikba Simicska Ádámot Vona Gábor, ám a segítségét elfogadnák. Mindezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta a Jobbik elnöke, aki a műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy Simicska Ádám kérte-e a felvételét a Jobbikba, Vona azt válaszolta: ez valótlan információ, vagyis kacsa.

  • Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Egykori beosztottja, Aba Botond volt BKV-vezérigazgató az Országgyűlés gazdasági bizottságának elismerte: Demszky Gábor „közvetlen irányításával” működött a DBR Metró Projekt Kft.