2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Beindult a mémgyár, átrajzolják a Jobbik plakátjait

A népművészek nem hagyták szó nélkül a Jobbik nevetséges posztereit, a Simicska plakáthelyeken kirakott több százmilliós kampányt alakították át sok helyen a városban – számolt be a 888.hu.

Nemrég lépett szintet Simicska Lajos milliárdos és a Jobbik viszonya, a dúsgazdag nagyvállalkozó plakáthelyein indított a szélsőséges párt sok százmillió forintos kampányt. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint ez már a végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pártja, Simicska Lajos pedig marionett bábuként mozgatja a pártelnök Vona Gábort.


Így festenek a Jobbik plakátjai a városban – galéria!

Kapcsolódó Cikkek

  • 2020 közepére készülhet el az M76-os első két szakasza

    2020 közepére készülhet el az M76-os első két szakasza

    A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza – közölte az útépítésért felelős miniszteri biztos pénteken, Zalaegerszegen.

  • Felgyújtottak egy házat Dejtáron

    Felgyújtottak egy házat Dejtáron

    Elfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron. A17 éves fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, társát már a bűncselekmény elkövetése után letartóztatták – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.