EUR: 307,93 Ft
CHF: 267,51 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Külföld

Dél-Koreából Phenjant bíráló röplapok százezreit küldték Észak-Koreába

Dél-Koreából léggömbökkel röplapok százezreit küldte szombaton Észak-Koreába – az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulójához időzítve – egy olyan csoport, amely a kommunista országból elszökött emberekből alakult.

Az Észak-Korea Szabad Harcosainak elnevezésű szervezet azt közölte, hogy tagjaik az észak-koreai rendszert bíráló szövegekkel teli héliumos léggömböket irányítottak a fővárostól, Szöultól nyugatra fekvő Gimpo-hegyről a szomszédos országba.

A röplapokon a phenjani rendszert bírálták, és azt taglalták, hogy az ország jelenlegi vezetője, Kim Dzsong Un milyen szerepet játszott idősebb testvére, Kim Dzsong Nam februári malajziai meggyilkolásában.

A héliummal megtöltött tíz ballonban a röplapok mellett kétezer egydolláros amerikai bankjegyet, továbbá DVD-ket, mágneses adatrögzítőket, ötszáz ismertető füzetecskéket helyeztek. A léggömbökhöz Kim Dzsong Unt és meggyilkolt testvérét ábrázoló fényképet erősítettek, kiegészítve két felirattal: “Gyilkos”, “A halott ember”.

Az emigráns csoport tájékoztatása szerint a röplapokon részletesen leírták, hogy miként történt Kim Dzson Nam meggyilkolása február 13-án a malajziai főváros nemzetközi repülőterén.

A nyomtatványokon egyben elítélték a phenjani rendszer ragaszkodását a nukleáris fegyverekhez és rakétákhoz annak ellenére, hogy teljesen elszigetelődött a nemzetközi közösségben. Azt sem hagyták szó nélkül, hogy Észak-Koreában bálványozzák a rendszer alapítóját, Kim Ir Szent.

A rendőrség szerint az egyik léggömb célt tévesztett, a dél-koreai főváros északi részén landolt. A hatóság arról is beszámolt, hogy a két ország határának több pontján száz darab Phenjan-barát szöveget tartalmazó röplapot találtak. Ebben az észak-koreai rendszer alapítóját, Kim Ir Szent a Naphoz hasonlították.

Észak- és Dél-Korea elméletileg még mindig hadiállapotban van egymással, mivel az 1950 és 1953 közötti háborújukat csak fegyverszüneti egyezmény zárta le, békeszerződést nem kötöttek. A két szomszédos ország között fél évszázados szünet után 2007. december 11-én indult újra a vonatközlekedés.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek