2017. december 18., hétfő
Auguszta

Külföld

Soros diktálja az EU migrációs politikáját

Több ponton is kísértetiesen hasonlítanak az Európai Parlament balliberális többséggel elfogadott, a migrációt újfent bátorító jelentésének megállapításai és Soros György 2015-ben megfogalmazott, a migránshelyzet kezelésére adott javaslatai.

A 888.hu számolt be elsőként arról, hogy az Európai Parlament (EP) képviselői április 5-én elfogadták a migrációval kapcsolatos, a magyar kormányzati politikával teljesen ellentétben lévő jelentést. Ezt egyébként az összes baloldali magyar képviselő – Szanyi Tibor és Ujhelyi István (MSZP), Niedermüller Péter és Molnár Csaba (DK), valamint Jávor Benedek (Párbeszéd) és Meszerics Tamás (LMP) – is megszavazta.


A jelentés kísérteties hasonlóságot mutat Soros György 2015-ös, a migrációs válság kezeléséhez adott kéretlen tanácsaival.

A migránsválság kezelésének tervét Sorostól szedték az EP-képviselők /Fotó: MTI

– Ki kellene alakítani biztonságos útvonalakat a menekültek számára Görögországból és Olaszországból a többi európai országba – írta akkor Soros a Marketwatch portálon. Az EP most azt javasolja, „hogy hozzák létre az áttelepítés uniós keretét, ugyanakkor kéri, hogy tegyenek további uniós szintű erőfeszítéseket a legális útvonalak létrehozására és megerősítésére, ami kiegészítené az áttelepítést”.


Soros a menekültek elosztásáról így ír: „Az egész ügy sikerének a kulcsa, hogy a menekültek egyrészt oda mehessenek, ahova akarnak, másrészt oda, ahol szükség van rájuk.” Az EP kísértetiesen hasonló jelentése szerint pedig elő kell segíteni a tagállamok közötti szolidaritás elvén alapuló közös európai migrációs politika létrehozását, amely megerősíti az unió külső határait és „biztosítja a biztonságos és rendezett, többek között körkörös migrációt lehetővé tevő jogszerű csatornákat”.

Félmeztelenre vetkőzött pakisztáni migránsok jelszavakat skandálnak a görög-macedón határon, az észak-görögországi Idomeni közelében /Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki

A 888.hu szerint az EP balliberális képviselői immár tagadhatatlanul Soros György kottájából játszanak. Ennek értelmében kimondják: „A jobb és biztonságosabb élet reményében az otthona elhagyására kényszerülő összes embernek védelmet kellene adni.”

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek