EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 22., vasárnap
Előd

Belföld

A magyar élelmiszeripari kivitel 37 százalékkal növekedett

A kormány politikáját visszaigazolja, hogy a magyar élelmiszeripari kivitel az elmúlt öt évben 37 százalékkal növekedett – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn Herceghalmon.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége küldött közgyűlésén Fazekas Sándor elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban a korábbinál 180 milliárd euróval több kerül az állattartó ágazatba az agrártámogatásokból az unióban.

Nehéz eldönteni, hogy ez sok vagy kevés, de a kormány minden lehetőséget igyekszik kihasználni, hogy a pénzből a magyar gazdák is minél jobban részesüljenek – fűzte hozzá a miniszter.

A földművelésügyi miniszter arra kérte a résztvevőket, hogy az áfacsökkentéssel kapcsolatos tapasztalataikat a terméktanácsokon keresztül juttassák el hozzájuk, hogy ezzel elősegítsék a további kormányzati munkát és még több termék áfája csökkenhessen.

A sertéságazat helyzetéről elmondta, bízik abban, hogy az ágazat új sikereket érhet el, s ehhez 1,2 milliárd forintot különített el a kormányzat. Hozzátette: versenyképes maradt az ágazat a válságban, de a sertéslétszám még nem érte el a megfelelő mértéket.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a magyar mezőgazdasági bruttó kibocsátás hozzáadott értéke több mint 50 százalékkal javult az elmúlt hat évben, ami a kormányzati munkának és a termelőknek köszönhető.

Előadása után a földművelésügyi miniszter részt vett a Magyar Állattenyésztésért Díjak átadásában, amelyeket 2014-től ítél oda minden évben a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Kapcsolódó Cikkek

  • A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos, a jóban és a küzdelemben is egyaránt osztozunk, hogy a megpróbáltatásokból végül megerősödve kerüljünk ki – emelte ki Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Tallinnban, az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett megemlékezésen a tárca vasárnapi közleménye szerint.

  • Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Megdöbbentőnek és botrányosnak tartja a Fidesz a szocialista Szanyi Tibor megnyilvánulását; az MSZP európai parlamenti képviselője ” ‘Ünnephez’ közeledvén” felvezetéssel a közösségi oldalán tett közzé egy fényképet, amely egy, a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott embert ábrázol.

  • Trócsányi: Ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban

    Trócsányi: Ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban

    A körülmények változnak, de az igazi értékek állandóak, és ezek szükségesek a sikerhez és megbecsüléshez minden nemzet, így a magyarság számára a harmadik évezred elején is – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Műegyetemi emlékműnél tartott ünnepségen vasárnap.