EUR: 307,98 Ft
CHF: 265,56 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Extra

Halálos fenyegetést kapott Andy Vajna

Sharon Stone beperelte, Argentínában a halálát kívánták az Evita miatt, Bruce Lee pedig élete végéig a házában lakott – interjút készítettünk Andy Vajna filmügyi kormánybiztossal, aki azt is elárulta, hogy készen áll az apaságra, és hogy nem véletlenül készülnek feleségéről gyönyörű fotók. 

Andy Vajna
( Fotó: Sáfár Tibor)

– Egyre népszerűbbek a magyar filmek, sorra nyerik a különböző díjakat. Mit gondol, ez minek köszönhető? 

– Alapvetően a rengeteg munkának, a filmrendezőknek, producereknek, színészeknek, hisz ez egy csapatszakma. Ami igazán változott, az az, hogy sokat foglalkozunk a forgatókönyvekkel. Ez pedig bizonyos filmeknél – például a Kincsemnél vagy a Saul fiánál – nagyon szépen látszik!

– Mi a baj a forgatókönyvekkel?

– Az, hogy nincsenek megírva. Ilyen egyszerű. Magyarországon soha nem volt ez egy szakma, mindig a rendező vagy a dramaturg írta a forgatókönyveket.

– Újra együtt dolgozik a világ egyik leghíresebb forgatókönyvírójával, Joe Eszterhasszal a Puskás Ferenc életéről szóló filmen. Melyik a kedvenc közös munkájuk? 

– Nem is kérdés, hogy az Elemi ösztön.

– Pedig később az Elemi ösztön 2. kapcsán Sharon Stone be is akarta perelni…

– Nem csak akart! Be is perelt, de végül abból semmi nem lett! (A producerek 15 millió dolláros gázsit kínáltak Stone-nak, de a színésznő nem teljesítette a feltételeket, amelyeket megszabtak. Az összeget azonban szerette volna. Végül megegyeztek, de a film körül az elejétől kezdve sok probléma volt – a szerk.) Stone-ról elterjedt, hogy nagyon okos, de sajnos a filmek terén nagyon rossz választásai vannak, olyan színészekkel, rendezőkkel dolgozik, akik nem segítik a karrierjét. Ha megnézed az Elemi ösztönt, akkor látszik, hogy Sharon Stone lett végül a főszereplő, mert egy olyan jó színésszel dolgozott együtt, mint Michael Douglas, aki megadta neki a lehetőséget, hogy ragyogjon. 

Andy Vajna
( Fotó: Sáfár Tibor)

– Michael Douglasszel több mint negyven éve barátok, az édesapjával, Kirk Douglasszel is együtt dolgozott volna a Rambóban.

– Otthagyott a film közepén. Meg akarta ölni Rambót, én pedig mondtam, hogy azt fogjuk felvenni, ami a forgatókönyvben van, de ő azt nem akarta. Szerintem azért szerette volna megölni a főhőst, mert akkor fontosabb karakter vált volna belőle. De mi már akkor tudtuk, hogy szeretnénk folytatást Sylvester Stallonéval.

– Azt mondják, vele sem könnyű együtt dolgozni.

– Stallone nehéz ember, de nagyon jó író, jól tudja megfogalmazni a karaktereket. A Rocky forgatókönyvéért még Oscar-díjra is jelölték. Azért problémás neki együtt dolgozni a rendezőkkel, mert – őszintén hiszem – többet tud náluk, főleg ha a saját karakteréről van szó. 

Andy Vajna
( Fotó: Sáfár Tibor)

– A másik legendás akciósztárral, Arnold Schwarzeneggerrel is sok közös filmjük van. Most, hogy nem kormányzó, újra a filmek felé fordul?

– Igen, de ez nem olyan könnyű. Ezek a sztárok megszokták, hogy fiatalon mindenki őket imádta, és 70 éves korukban is ugyanez a bonvivános kép él bennük magukról. Nehéz rávenni őket arra, hogy egy karaktert alakítsanak, ne pedig a főszerepet. Arnold ugyanakkor egy egyéniség, aki általában saját magát játssza minden filmben, de ez jól áll neki. Barátomnak mondhatom, mindent meg tudunk beszélni, és van egy nagyon erős tisztelet egymás iránt. Ha nem is találkozunk mindig, telefonon tartjuk a kapcsolatot.

– Az igaz, hogy nyolc évig dolgozott az Evitán?

– Több volt, ha jól számolom, akkor 12! Nyolc év volt, hogy megfelelő állapotba hozzuk a forgatókönyvet, és találjunk hozzá egy jó rendezőt. Madonna imádta ezt a szerepet, fantasztikus is volt, mert annyira érezte a karaktert, pedig mindenkit (Meryl Streep, Cher, Lisa Minnelli, Barbra Streisand stb.) megnéztünk a szerepre. Ha nem lettem volna biztos a sikerben, akkor útközben feladtam volna, mert annyi probléma volt a film körül. 

– Meg is fenyegették, a halálát kívánták.

– Igen, amikor Argentínába érkeztük, a hidakra fel volt írva, hogy „Andy Vajna die! Madonna go home! Alan Parker to death”. De ezzel nem különösebben foglalkoztam. 

– Richard Nixon amerikai elnökről is készített filmet. Donald Trumpról is lehetne hasonlót?

– Szerintem az túl korai lenne. Trump még nincs megalapozva mint politikai figura, hiába lett elnök.  

– Az elnökválasztáson Trumpra szavazott?

– Igen, mert úgy gondoltam, hogy az Obama-rezsim tönkretette már az országot, és változást szerettem volna. Azt hiszem, rosszabb nem lehet, mint Clinton, és nagyon remélem, hogy Trumppal valamivel jobb lesz. Szerintem a filmszakmában én vagyok az egyetlen, aki rá szavazott, mindenki más nagyon liberális-demokrata. 

– Júliusban lesz Bruce Lee halálának negyvennegyedik évfordulója. Haláláig az Ön házában lakott, milyen volt a kapcsolatuk?

– Nagyon jó barátom volt, amikor Hongkongban éltem. Terveztünk egy filmsorozatot is, amely nagyon izgalmas lett volna, ha létrejön. A házam, amely nagyon tetszett neki, része lett volna a fizetésének, de sajnos elvesztettük őt. Egy igazi karakter volt, nem próbált meg színészkedni, és a mai napig nincs hozzá hasonló. Nem akart Shakespeare-t játszani, kungfufilmekben akart szerepelni, ahol mindig a jó győz. Kiáll 150 emberrel, és tönkreveri őket, ebben érezte otthon magát, és ebben nem is volt párja.

Andy Vajna és Timi (Fotó: Máté Krisztián)

– Nemcsak filmügyi kormánybiztos, de a TV2 tulajdonosa is. Nemrég azt nyilatkozta, hogy 2-3 év, mire a csatorna sikeres lesz anyagilag. Ez mitől függ?

– Amikor átvettem a vezetést, egy teljesen más stratégiai irányt adtam neki, ami anyagilag is sikeressé teheti a TV2-t. Mint TV2 csoport már ott vagyunk az RTL nyakán, idővel a TV2 mint csatorna is ott lesz. Ugyanakkor engem nem az RTL eredményei érdekelnek, mert nem velük akarok versenyezni. Az a célom, hogy a legjobb televíziót hozzam létre, ehhez pedig kell még idő. 

– Nyáron lesz a negyedik házassági évfordulójuk Timivel, készül valami extra meglepetéssel?

– A negyedikre nem, majd a harmincadikra. Egy romantikus vacsorára biztos elmegyünk, mert mostanában elég ritkán látjuk egymást. Jó lesz majd együtt tölteni egy kis időt. 

– Mit csinál a felesége Los Angelesben?

– Angolul tanul, szeretném, ha úgy használná a nyelvet, mintha az anyanyelve lenne. Három különböző iskolába jár, a nyelviskola mellett két színésziskolába is. De nem azért, mert színész akar lenni, legalábbis erről én még nem tudok. Az egyik iskolában komolyabb szövegeket tanulnak, míg a másikban inkább improvizálni kell. Ez nagyon sokat segít a nyelvtanulásban. Reklámokat is szeretne készíteni, és készültek róla fotók, amelyek nagyon szépen sikerültek. Egy részük fent is van a Gettyn.

– Ezek a fotók hogy kerültek a képügynökséghez?

– A fotóson keresztül. Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből. Timi nagyon szeretne divattal foglalkozni. Akár úgy, mint blogger, akár úgy, mint fotómodell. Szerintem gyönyörű, de nyilván már nem 15 éves, ezért sokkal nehezebb neki ezen a területen érvényesülni. Ezek a fotók nagyon szépek, és mindenki odavan érte. Timinek több vállalkozása is van, biztatom őt, hogy találja meg saját magát, mert csak akkor lehet igazán boldog.

– Timi korábban azt mondta, hogy a számmisztikus szerint 2018 lesz az ő éve, akkor már jöhet a baba.

– Minden Timitől függ, akkor lesz, amikor ő akarja. Az a fontos, hogy egészséges kisbabánk szülessen, hogy kisfiú vagy kislány, már teljesen mindegy.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek