EUR: 307,98 Ft
CHF: 265,54 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Egyéb XVI.kerület

Bombák földjén lakunk?

Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.  Szerencsére az önkormányzat a lakosok segítségére sietett.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta, a tűzszerészi munkálatok idejére 300 méter sugarú körben kellett lezárni a környéket, ez körülbelül 500-600 házat, 1000–1300 embert érintett.

Ez a bomba okozott riadalmat (fotó: mti)

Az önkormányzat azonnal intézkedett, mint azt Szabó Tamás, az önkormányzat polgármesteri kabinetvezetője elmondta, befogadóhelyet létesítettek a Csömöri út 20. alatti Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában, ahol egészségügyi személyzet is volt. Elsősorban idős, beteg emberek fogadására készültek fel, példaként említette, hogy egy combnyaktörést szenvedett, mozgásképtelen embert a mentők segítségével vitték oda, és minden felszereltség adott volt, hogy tudjanak róla gondoskodni. Kiderült, hogy bár mindössze 60-70 ember vette igénybe a befogadóhelyet, szükség esetén akár kétezret is el tudtak volna helyezni az intézményben. A munkálatok egy napig tartottak, a világháborús bomba elszállítása után az emberek visszatérhettek otthonaikba.

Kapcsolódó Cikkek