EUR: 307,04 Ft
CHF: 281,49 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Belföld

Deutsch Tamás: Felháborító az EP-határozat tartalma

Felháborítónak nevezte az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott határozati javaslat tartalmát Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő. Az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: az európai baloldal célja nyomásgyakorlás a magyar kormányra a bevándorláspolitikában, s hogy a jövő évi magyarországi választásokon a baloldali, liberális ellenzéket segítse.

A kormánypárti politikus szerint az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt a nyomásgyakorlás, hogy a magyar kormány változtasson a kötelező kvóta elutasításával kapcsolatos álláspontján. Az EP négy baloldali frakciója által benyújtott határozati javaslat is ebbe a folyamatba illeszkedik – jegyezte meg.

Deutsch Tamás felháborodását fejezte ki, hogy “a Magyarország elleni támadásban” – a határozati javaslat elkészítésében való aktív részvétellel, illetve a határozati javaslat megszavazásával – a magyar baloldali európai parlamenti képviselők is részt vettek. Elmondta: a javaslatban “a valósággal köszönőviszonyban sem lévő állítások sorozatát” fogalmazták meg.

Példaként említette, hogy a szövegben úgy hivatkoznak “H. Ahmed nevű illegális bevándorlóra”, mint aki azért kapott tízéves börtönbüntetést, mert “a kedélyek csillapítása érdekében” megafonba beszélt és három dolgot dobott a magyar határőrökre. Ezzel szemben felvételek bizonyítják, hogy a férfi a magyar rendvédelmi szervek ellen “durván, agresszíven” fellépő illegális bevándorlók tömegét továbbhergelte, s többször arra szólította fel őket: erőszakkal törjék át a határt, és követ, dorongot dobott a rendőrök felé. Ez súlyos, köztörvényes bűncselekmény – fűzte hozzá, utalva arra, hogy a röszkei közúti átkelőnél a 2015 szeptemberében történt tömegzavargás során elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt első fokon tíz év börtönre ítélték a férfit.

Kitért arra is: “különböző jóslatok” jelentek meg arról, hogy az európai néppárti képviselők hogyan fognak szavazni. Ehhez képest “bármekkora volt a nyomás”, a néppárti politikusok közül csak néhányan támogatták a javaslatot, 135-en viszont nem.

Közölte: ez a javaslat arra szólítja fel az EP állampolgári jogokkal foglalkozó bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarország jogállami helyzetéről. A több évvel ezelőtt készült Tavares-jelentést “most egy Soros-jelentés követi” – fogalmazott a politikus.

Deutsch Tamás szerint az európai baloldal a Magyarország elleni támadásokkal két célt kíván elérni: az egyik, hogy képviselje bevándorláspárti álláspontját, a másik pedig, hogy “a nem túl izmos állapotban lévő magyar baloldali liberális ellenzéki erőknek” adjon támogatást. Most ugyanis elindul egy féléves folyamat, a bizottsági jelentés éppen a magyarországi választási kampány közepére fog elkészülni – jegyezte meg, hozzátéve: ugyanez volt a forgatókönyv a 2014-es választások idején is, de akkor “sem járt sikerrel és most sem fog”.

Leszögezte azt is: a magyar kormány többször jelezte, ha az Európai Bizottságnak kifogása, észrevétele van a jogállami kérdésekben Magyarországon hozott döntéseket illetően, ahogy eddig, a továbbiakban is kész a párbeszédre.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb szoci érintettség a metróbotrányban

    Újabb szoci érintettség a metróbotrányban

    Tüttő Kata a 4-es metró körüli beruházásokat felügyelő korábbi tenderbizottság szocialista tagja lehetett az, akin keresztül Demszky Gábor és a főváros korábbi SZDSZ-MSZP vezetése nyomást gyakorolhatott a BKV vezetőségére – írja a 888.

  • Feladta! Klein Dávid visszafordult!

    Feladta! Klein Dávid visszafordult!

    Suhajda Szilárd után Klein Dávid is visszafordult a Mount Everestről a 8848 méteres csúcs elérése nélkül – tájékoztatta a vállalkozás sajtóreferense péntek reggel az MTI-t.

  • Minden orvosi rendelő megújul Miskolcon

    Minden orvosi rendelő megújul Miskolcon

    Valamennyi önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőjét felújítja Miskolc 2020-ig, ez 59 felnőtt, 30 gyermekorvosi, és 41 védőnői körzetet érint, a beruházásokra összesen csaknem 1,7 milliárd forintot költenek – közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.

  • Jó tudni! Csendrendeletet a IX. kerületben

    Jó tudni! Csendrendeletet a IX. kerületben

    A ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyeket szabályozó rendeletet, amely szerint azok vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva – írta a Magyar Nemzet pénteki számában.