EUR: 307,91 Ft
CHF: 266,21 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Belföld

Fidesz: a költségvetési javaslat elősegíti a teljes foglalkoztatás megvalósulását

A 2018-as költségvetési javaslat támogatja a teljes foglalkoztatás megvalósulására irányuló gazdaságpolitikát és tovább erősíti a családok támogatását – értékelt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, kitérve arra: a gazdaság teljesítményének köszönhetően tovább tudják vinni a munkából élők bérfelzárkóztatását.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy már a 2017-es büdzsén és a 2018-as indítványon is átvezetik a munkaadókkal és munkavállalókkal kötött megállapodást a minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról. Másrészt a jövő évi javaslat általános érvénnyel végigviszi a közszférában a béremeléseket, ezért a frakció támogatja azt – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy a 2018-as előirányzatok mindenhol magasabbak, mint a 2017-es volt, miközben a kormány tudja tartani az adócsökkentés politikáját, a gazdasági növekedésre alapoz és féken tartja az inflációt. Kitért arra: az első negyedéves adatok szerint a gazdasági növekedés 4,1 százalék volt az előző évhez képest, vagyis a gazdaság kitűnően teljesít, így a munkából élők bérfelzárkóztatását tovább tudják vinni.

Kósa Lajos jelezte azt is, hogy az adócsökkentés mellett az eljárási kérdésekben is további egyszerűsítéseket valósít meg a kabinet, a családok támogatása pedig tovább erősödik a kétgyermekeseknek járó további kedvezmények és az otthonteremtési program révén.

A frakcióvezető közölte, hogy tesznek módosító javaslatokat is: a képviselőcsoport számára fontos az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, így valamennyi sertéstermékre, például a zsírszalonnára is 5 százalékos áfát alkalmaznának. Kérdésre közölte: az egyeztetés része az eszközkezelősök kötelező kéményellenőrzésének díjmentessége is.

A Fidesz politikusa beszámolt a parlament keddi szavazásairól is. A külügyi igazgatást érintő módosításról szólva közölte: annak célja, hogy a kormány a köz számára követhető módon egyberendezze és bemutassa az általa megvalósított segélyprogramokat szerte a világban.

Kitért arra is, hogy 7,5 százalékban határozták meg a reklámadó kulcsát, a korábbi befizetéseket pedig vissza lehet igényelni.

A víziközművekkel összefüggő módosítás elhalasztását azzal magyarázta, hogy más ágazati törvényeket is meg kell vizsgálni. A javaslat célja, hogy a védett fogyasztói körnek egy évben csak egyszer kelljen megkérni a jogosultságot.

Kósa Lajos az elektronikus hírközlésre vonatkozó döntésről szólva fontos győzelemnek nevezte az uniós roamingdíjak eltörlését, utalva arra, hogy sokan egy-egy alkalmazás elindításával magas számlákba futottak bele a szomszédos országokba látogatva. “A roamingrém elmúlik a telefonunkból” – fogalmazott, hozzátéve: a határozat speciális kivételeket is rögzít a visszaélések ellen, ez azonban az egyszerű felhasználókat nem érinti.

A frakcióvezető az erdőtörvény módosítását azzal magyarázta, hogy összhangot kellett teremteni az erdőgazdálkodási és a környezetvédelmi szabályok között, egy másfél hektáros, szántók közé szorult területen ugyanis máshogy érvényesülnek az előírások, mint egy több 100 hektáros összefüggő erdőben. A szabályokat az adottságokhoz kellett igazítani – jegyezte meg, méltatva azt is, hogy a rendszerváltás óta több mint 10 százalékkal javult Magyarország erdősülése.

Kapcsolódó Cikkek