2017. november 23., csütörtök
Kelemen, Klementina

Belföld

Gyereknap felnőtteknek

Részt vettem az I. Leányfalui Gyereknapon. Zseniális kezdeményezés. Az ötletgazda nem csinált mást, mint hogy összehívta barátait, ismerőseit, akikkel tíz éve mindenképpen, de még talán hat-hét évvel ezelőtt hatalmasakat bulizott, akár éjszakákon át. Csakhogy!

Csakhogy most a meghívóban a vizespóló-verseny helyett arcfestés és hajfonás szerepelt programként. Meg gyerektáncház a legifjabb Csoóri Sándorékkal.


Napközben együtt buliztak a felnőttek és a gyerekek

Igen, hiszen az egykori buliifjúság többgyermekes családanyává, családapává vált. Szűkült az „ereszd el a hajamat” mozgástere. És egészen más, polgári minőséggé alakult.

Aztán, amikor lefeküdtek a gyerekeket, a szülők egy része – ahogy kell – ráhúzott egyet. És ez így is van rendjén.

Hiányérzet senkiben sem maradt, tartalmas két nap, a gyerekek kellemesre „hullafáradták” magukat, a sok-sok helyről, pozícióból összejövő szülők pedig egymást meghallgatva, egymásra figyelve kibeszélgették magukat.

Hiánypótló volt, na! Holott természetesnek kellene lennie.

Körbe-körbe, így kezdődik a tánctanulás

Mégis mi hibádzik?

Mondjuk kell hozzá egy jó ötletgazda, mint Ákos barátom, kell egy kitűnő szervező, mint a felesége, kell hozzá gyerekbarát muzsikus (mint a Kiscsoóriék), kell egy minden adottsággal rendelkező, külső-belső rendezvényeknek megfelelő helyszín, és a jó Isten kegyelméből esőmentes, szép idő.

De leginkább az egy irányba húzó akarat: jól akarjuk érezni magunkat, de első a gyerek!

Mindez adva volt, és már hazafelé lestük a naptárt: jövőre vajon mikor lehet megrendezni a másodikat?

Mert nem volt kérdés a búcsúzáskor: jövőre, veletek ugyanitt!

Kapcsolódó Cikkek

  • Nehezen kezelhető a pedofil tanár 11 éves áldozata

    Nehezen kezelhető a pedofil tanár 11 éves áldozata

    Pszichiáter kezeli azt a 11 éves kisfiút, akit a pedofil informatikatanár, Sz. Zoltán november 7-én megkísérelt elszöktetni az országból. Végh József kriminálpszichológus szerint a 32 éves férfi olyan befolyásra tett szert a kisfiú felett, hogy hosszú terápiával is csak akkor lehet helyrehozni a lelkét, ha ő is akarja.

  • Csókosok halálos csókja

    Csókosok halálos csókja

    Fura egy történetet boncolgat a csvm.blogstar.hu szerzője, amelyet alaposan végigolvasva csak a vak nem látja: csókosok közt vesztes, aki néma.

  • Családszervezetek a koraszülöttekért

    Családszervezetek a koraszülöttekért

    A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és az Emmi közös szervezésében idén is megrendezik a Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát december 3-án, vasárnap 10 és 18 óra között a Millenáris D épületében.

  • Brutálisan támad a Soros-hálózat

    Brutálisan támad a Soros-hálózat

    Folytatódik Magyarországgal szemben a Soros-hálózat támadása. A milliárdos tőzsdespekuláns eközben hatalmas összegeket költött és költ arra, hogy földbe döngölje Orbán Viktort és cikkek sorát jelentesse meg a magyar sajtószabadság eltiprásáról.