EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 22., vasárnap
Előd

Egyéb Nagykanizsa

Kanadai politikus is lehetett volna…

Akár kanadai politikus, fajsúlyos közéleti szereplő is lehetett volna Boa Sándor nyugalmazott erdőmérnök, akit Nagykanizsa Megyei Jogú Városért díjjal ismertek el. A 80. évén túl járó, ma is aktív idősügyi tanácstag azonban 1958-ban hazajött.

Boa Sándor 1956-ban soproni főiskolás volt és részese az ottani eseményeknek: tüntetett, szervezett, a fővárosba indított segélyszállítmányokat pakolta és a katonai bizottság tagja volt. November 4-én azonban arra a hírre, hogy a Kópháza felől érkezett, addig az erdőben megbújt szovjet tankok már a város alatt vannak, társaival elindult a határ felé, azt mondja, az akkori soproni hallgatók és tanárok 80-90 százaléka – a kor kifejezésével – disszidált.

– Óriási, fiatalos lelkesedés, szabadságvágy, tenni akarás jellemezte azokat a napokat – fogalmaz. – Sokan állítják, hogy ennek ellenére is elbukott a forradalom. Nekem más a véleményem: a forradalom győzött, „csak” a szabadságharc bukott el a rettenetes túlerővel szemben.

A soproni csapat többsége az osztrák menekülttáborból Kanadába ment, ahol a hallgatókat befogadta egy egyetem, és jó néhánynak még munkája is volt. Boa Sándor dolgozott például fakitermelésen és komlóföldön, a helyiek pedig kifejezetten kedvelték, mert remekül focizott.

Boa Sándornak Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő gratulál a díszközgyűlésen (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ifjúságikör-választásra ő toborozta a legnagyobb létszámú, legerősebb csapatot, a „Boa-pártot”, így valószínűleg a voksolás nyerteseként elindult volna kanadai közéleti karrierje, de ő édesanyja kérlelésére úgy döntött, hazajön, és ezért a kampány finisében visszalépett. Úgy fogalmaz, nem bánta meg, hogy ’58-ban visszatért, vállalva akár a diktatúra – finoman fogalmazva – ellenszenvét is. De szerencséje volt.

– Híre ment a szülőfalumban, Kislakoson, hogy pénteken megjöttem, másnap pedig felkeresett a település tanító-igazgatója, aki egyben párttitkárhelyettes is volt, hogy lenne-e kedvem bajnoki meccset játszani vasárnap a focicsapatban. Mondtam, persze, de nemhogy sportigazolványom, még személyim sincs. Azt válaszolta, az ne legyen az én gondom, majd hamisítanak egyet. Végül játszottam, rúgtam is két gólt, az igazolványt persze nem láttam azóta sem – meséli.

A pártfunkcionárius jó ajánlólevelet írt Sándornak, így folytathatta tanulmányait Sopronban, ahol kedvesen fogadták, és végül erdőmérnök lett, ma már sikeres, elismert, eredményes pályafutás áll mögötte.

– Talán én vagyok az egyetlen erdőmérnök, aki nem vizsgázott dendrológiából. Mielőtt elmentünk, másodéves anyag volt, mire visszajöttem, átkerült az első évfolyamra, én pedig másodikban folytattam, hiszen ’56-ban az elsőt befejeztem. Ezt később senki sem tette szóvá. Ez kicsit olyan, mintha valaki úgy kapna orvosi diplomát, hogy nem tanult anatómiát nem tanult– mondja mosolyogva.

Kapcsolódó Cikkek