EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 27., szombat
Hella

Egyéb Nyíregyháza

Kisgyermekek az oroszlán hátán

Pici babák és színészek népesítették be nemrég A kisfiú meg az oroszlánok című mesejáték két előadása között a Móricz Zsigmond Színház színpadát. A közös fotózással a kisgyermekek hordozását, a kötődő nevelést népszerűsítették.

Fridrik Noémi (Fotó: Beregszászi János)

A kezdeményezés a Móricz Zsigmond Színház művészétől, Fridrik Noémitől származik, aki kétgyermekes anyuka.

– A Nyíregyházi Babaklub 2008 óta működik. Helyi hordozós anyukák hozták létre, akik különböző kendőkben, eszközökben a testükön hordozzák a kicsinyeiket. A kötődő nevelés azt jelenti, hogy a gyermekek igényeit maximálisan szem előtt tartva igyekszünk kialakítani a bizalmat az anyuka, az apuka és a pici között. Ez biztonságot ad neki, minden rezdülésére azonnal tud reagálni a szülő. Sok pszichológiai vizsgálat is bizonyítja, hogy a testkontaktusnak mekkora jelentősége van. A gyerek is az anyja karjaiban a legnyugodtabb. Most egy hordozóeszközzel megkönnyítjük a szülő helyzetét.

Elmondta, a klubnak babaváróként ő már első gyermeke születése előtt is tagja volt. Itt hallott először a hordozásról. Ez idestova két éve történt. Az első perctől kezdve biztos volt benne, hogy hordozni fogja a gyermekét. Kétgyermekes anyukaként jól látja a módszer előnyeit, és a klub tagjaival együtt azt szeretné, ha azokat minél többen megismernék. Ezért kezdeményezte, hogy figyelemfelhívásként hordozókendőben fotózkodjanak a Lázár Ervin-mese szereplői és a kicsik. Színésztársai, köztük több csöppet sem félelmetes „oroszlán” is nagy örömmel fogadta az eseményen való közreműködést. A részt vevő művészek Fridrik Noémi, Horváth Margit, Kuthy Patrícia, Munkácsi Anita, Nyomtató Enikő, István István, Lakatos Máté, Nagyidai Gergő és Urmai Gábor voltak.

Biztonságban István István színész ölében (Fotó: Hary Pictures)

– A klub megálmodója, Rákhel-Szöllősy Ramóna hordozási tanácsadó segített a gyerkőcök szakszerű felkötésében – mondta Noémi. – A kendőket és a hordozóeszközöket a klub, illetve Szabó-FigeTímea (Möbius) készítő szolgáltatta. Ezeket az eszközöket bárki kölcsönözheti a klubtól. Pár hónapos baba és kis óvodás is jelen volt a pillanat megörökítésekor, először kicsit félénken, majd egyre vidámabban. Nagyon élveztem a picik között töltött időt, és azt hiszem, szívet melengető képeken sikerült megörökíteni az eseményt. Reméljük, minél több ember figyelmét sikerül felhívni arra, hogy a babának a testkontaktusra, a hordozásra, a szeretgetésre irányuló igényét éppoly fontos kielégíteni, mint megetetni, ha éhes vagy felöltöztetni, ha fázik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.