EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 23., szombat
Zoltán

Egyéb Ózd

Kristály Gyula nem lett díszpolgár

A II. Hétvölgy Fesztiválon információnk szerint ketten kapnak Pro Urbe díjat, ám a hagyományoktól eltérően nem osztanak díszpolgári címet. A Kádár-rendszer utolsó politikai elítéltje kiérdemelte volna a kitüntetést, de Ózd önkormányzatának jobbikos többsége elutasította.

Május 11-i lapszámunkban leírtuk, hogy a Fidesz Kristály Gyula egykori politikai foglyot javasolta 2017-ben a város díszpolgárának, de az előterjesztés nem nyerte el a jelenlegi városvezetés támogatását. A decemberben 90. életévét betöltő Gyula bácsi sajnálatos módon az informátorok elmondása alapján posztumusz díjra lett javasolva, amiért bocsánatát – és egyben Tisztelt Olvasóink elnézését is – kérjük. Történt ugyanis, hogy megromlott egészségi állapota miatt lakásához kötődik és lakhelyet is változtatott. Évekig élt párjával a Petőfi úton, ahonnan a Béke-telepre költözött, a ház lakónévsorában pedig nevelt fiának a neve szerepel. A visszavonultan élő emberről így csak áttételesen sikerült információkat szerezni, de mint kiderült, azok szerencsére tévesnek bizonyultak.


Hat éve szorul segítségre, gondozását azóta egy korábbi ismerőse, Erika látja el. Elmondása szerint az idős férfit a mai napig minden hír érdekli és folyamatában követi a politikát. Sikerült szót váltani Gyula bácsival is, elmondása szerint – legyen az akár közhely – akinek a halálhírét keltik, hosszú életű lesz. Ebben bízva kívánunk még sok politikával eltöltött évet Gyula bácsinak, nem mellékesen javuló egészségi állapottal.

Fotó: Lokál
Képalá: Kristály Gyula szerint csak a Fidesz a nemzeti párt

Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.