EUR: 307,93 Ft
CHF: 267,51 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Belföld

Milliárdokat fizethetünk Gyurcsányék miatt?

A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt. Az EMIR története Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének egyik zavaros ügye.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának tisztáznia kell felelősségét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot a korábbi uniós fejlesztési ciklus ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok miatt – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hétfőn.

A négyes metróhoz kapcsolódó eddigi legnagyobb korrupciós botrány után ez a második legnagyobb összeg, amit Magyarországnak vissza kell fizetnie – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Az erről szóló jelentéstervezet összefoglalója most került az Origo birtokába. A 18 milliárd forintot azért követelheti vissza az Európai Bizottság, mert szabálytalan közbeszerzésekre bukkantak a 2007–2013-as uniós gazdasági ciklus ellenőrzésekor.  És hogy miért pont 18 milliárd? Mert a Welt 2000 Kft. – amely zárt tárgyalásos eljárásban nyerte el a munkát és 2004-ben megkapta az EMIR továbbfejlesztésének jogát is – a 2004-es indulás óta ekkora összegre kapott megrendelést.

Fotó: Lokál

A kifogásolt ügy az úgynevezett EMIR-projekt, amely az előző uniós költségvetés magyarországi pénzeinek informatikai kezeléséért felelt. A rendszer kiépítésével egy szocialista elköteleződésű magáncéget, a Welt 2000 Kft.-t bízták meg, de úgy, hogy az EU megállapítása szerint a sokmilliárdos megbízásokkal teljes mértékben megszegték a közbeszerzési szabályokat és súlyosan megsértették a magyar állam érdekeit. Az EMIR története Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének egyik zavaros ügye, főleg úgy, hogy a trükközésben a jelenlegi DK-vezér felesége, Dobrev Klára és a Gyurcsány család egyik bizalmasa, Heil Péter is vastagon benne lehetett.

Dobrev Klára 2002-től az NFÜ jogelődjének elnökhelyettese volt 2004 augusztusáig. Alá tartozott a monitoringmódszertani főosztály, amely az egész EMIR-rendszert gondozta. Az illetékes tárcaközi bizottság 2003-as és 2004-es üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint az EMIR-ről szóló napirendi pontok témafelelőse mindig Dobrev Klára volt – írta az Origo. A cikk szerint Heil Péter és Dobrev Klára „meghatározó szerepet játszott” az EMIR ügyében és a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások megkötésében.

Az újabb szocialista korrupciós ügy miatt a kormány büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen.

 

Manipulált az Index

Különös módon a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Index képes volt egy olyan cikket írni az EMIR-ről, amiben egy szót sem ejtenek Gyurcsány Ferencről, Dobrev Kláráról és Heil Péterről. A sajtóorgánum azért annyit legalább megemlített, hogy az Európai Unió a 2003 és 2009 között megkötött nyolc szerződés ügyében állapított meg súlyos szabálytalanságot.

Kapcsolódó Cikkek