EUR: 307,97 Ft
CHF: 266,28 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Belföld

Soltész: Ha egy vezető nem családbarát, akkor a döntései sem lesznek azok

Ha egy vezető nem családbarát, akkor a döntései sem lesznek azok – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a családok XI. világkongresszusán.

Soltész Miklós a család válságáról tartott szekcióbeszélgetésen kiemelte: a kormány 2010-ben “beleállt” a családokat megvédő és a politikailag korrekt beszéd eltörlését célzó küzdelembe.

Mint mondta, e küzdelemben fontos szerep jut egy ország vezetőinek, hiszen ha egy vezető nem családbarát, akkor a döntései sem lesznek azok. Hozzátette, számos európai ország vezetői gyermektelenek, életüknek tehát nem része a családjukért és mások családjáért cselekvés.

Soltész Miklós szólt a média szerepéről és felelősségéről is. “Keményen harcoltunk” azért, hogy a filmeknek, reklámoknak legalább egy része mutasson pozitív képet a családokról – hangsúlyozta.

Kiemelte, a vallás és a hit szintén meghatározó szerepet tölt be a családok megmaradásáért vívott küzdelemben. A kommunizmus megpróbálta eltörölni a hitet a kelet-európai országokban, ma pedig a liberalizmus törekszik “lappangva, csendben” ugyanerre – mondta.

Kitért arra: hatéves munkájuk eredményeképp a termékenységi ráta 1,23-ról 1,48-ra nőtt, a házasságkötések száma 46 százalékkal emelkedett, a válások száma 20 százalékkal csökkent, az abortuszok száma pedig 40 ezerről 30 ezerre esett vissza.

Allan C. Carlson, a Családok Világkongresszusának (World Congress of Families) alapítója és tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy nem mindegy, milyen kifejezéseket használunk a családdal kapcsolatban. Hozzátette, hogy szervezete a természetes család fogalmát részesíti előnyben, mert az pozitív hangzatú és az “isteni teremtésre” utal.

Véleménye szerint azért gyenge a modern család, mert leválasztották róla a gazdasági funkciót. Új funkciókat kell találni és meg kell erősíteni újra az otthonokat, hogy a családtagok ismét egyensúlyba kerüljenek – emelte ki.

A szekcióülések témái között szerepel a szexualitás és az emberi élet méltósága, a családbarát közösségek építése, az anyaság fontossága, valamint az egészséges gazdaság és a családok boldogságának összefüggése.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem engedünk a 48-ból

    Nem engedünk a 48-ból

    A magyar az furfangos, ravasz, nem szeret veszíteni és éppen ezért felettébb találékony. Ezért a magyaron kiigazodni nagyon-nagyon keveseknek sikerül csupán.

  • Beköltözik az egyetem

    Beköltözik az egyetem

    Hamarosan az Olajág Otthonok lakói is akadémiai hallgatókká válhatnak, a Zsigmond Király Egyetem előadói ugyanis itt is elindítják az Idősek Akadémiája előadás-sorozatát.