EUR: 308,10 Ft
CHF: 266,24 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Külföld

Szijjártó: az Egy övezet, egy út stratégia komoly lehetőségeket jelent Európának

A kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiája nagyon komoly lehetőségeket jelent Európának, amiket a kontinensnek ki kell használnia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon a közmédiának.

A helyi idő szerint vasárnap délelőtt – 28 állam- és kormányfő részvételével – megnyitott tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is jelen van.

Szijjártó Péter nyilatkozatában hangsúlyozta: az Egy övezet, egy út stratégia az eurázsiai együttműködés infrastruktúráját teremti meg.

Magyar részről a miniszter három célt jelölt meg: elsőként azt, hogy minél több magyar fejlett – elsősorban vízgazdálkodási, városüzemeltetési és informatikai – technológiát használjanak Ázsia ezen részén. A kormány továbbá azt szeretné, hogy minél több infrastrukturális fejlesztés, a lehető legtöbb Ázsia-Európa-útvonal Magyarországon keresztül haladjon. Cél emellett, hogy az Egy övezet, egy út stratégia keretében Európába irányuló kínai befektetések egy jelentős része Magyarországra érkezzen – közölte.

A kereskedelmi infrastruktúra fejlesztésére irányuló Egy övezet, egy út program két fő része a “Selyemút gazdasági övezet” és a “21. századi tengeri selyemút”.

Kapcsolódó Cikkek