2017. november 09., csütörtök
Tivadar

Belföld

Távozott a főszerkesztő, széteshet az Index

A Simicska Lajoshoz köthető emberek felbukkanása után nem sokkal távozik a laptól az Index főszerkesztője, és a 888.hu értesülései szerint mások is követik majd. Dudás Gergely már egy néhány héttel ezelőtti tévés interjúban azt mondta: ez nem olyan felállás, amit egy szerkesztőség szeretne.

– Te személyes garanciát adsz arra, hogy abban a pillanatban, amikor tartalmi beavatkozást észlelsz, azonnal felállsz? – kérdezte Mészáros Antónia az Index főszerkesztőjét, Dudás Gergelyt az ATV Egyenes beszéd című műsorában még április 26-án. A válasz határozott „Igen!” volt.


Az interjúban Dudás többek között arról is beszélt, hogy dühös volt, amikor kiderült, a lap Simicska érintésével a Magyar Fejlődésért Alapítványhoz került, amelynek elnöke Bodolai László. Amikor Mészáros Antónia szóba hozta, hogy az alapítvány kuratóriumában fellelhetők Simicska Lajoshoz egyértelműen köthető emberek, az Index főszerkesztőjének a válasza igen volt, majd azt is hozzátette, hogy ezt nem érzik jónak, ugyanis ez nem olyan felállás, amit egy szerkesztőség szeretne. Közben Dudás váltig állította, hogy az Index tartalmi összeállításába senki nem szól bele, vagyis függetlenül végezhetik munkájukat.

Most, a lemondás bejelentése után a Figyelő arról ír, hogy Dudás nem jött ki Bodolai Lászlóval, az Indexet tulajdonló alapítvány elnökével. Bodolai túl intenzíven kívánt részt venni az Index körüli teendőkben, olyan dolgokba is beleszólt, amelyekbe Dudás szerint nem kellett volna, és ez vezetett a főszerkesztő távozásához.


Ez azért is lephette meg a szerkesztőséget, mert Dudás az Index tulajdonosváltása után még vezércikkben dicsőítette a lap tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnökét. A Figyelő szerint az alapítványt létrehozó Bodolai-cég, a Nanga Parbat élén az a Tóth Mariann áll, aki köztudottan Simicska embere. Dudás egy új internetes lap létrehozásán gondolkodik, ahol volt népszabadságosokkal dolgozna. De a lap forrásai azt sem zárták ki, hogy a hvg.hu-hoz vagy a 444.hu-hoz igazol. Eközben a hírek szerint Dudást mások is követhetik, így széteshet az Index szerkesztősége.

Az utódlásról az Origo megjegyzi: a főszerkesztő, Tóth-Szenesi Attila – a lap politikai rovatvezetője – Simicska bizalmas embere. Simicska utasításai – amelyeket rendszerint Fonyó Károly, az oligarcha médiabirodalmának kulcsembere közvetített – eddig is Tóth-Szenesin keresztül jutottak el az Indexhez.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Anya, megjöttem!

    A nap képe: Anya, megjöttem!

    Kivételes és örömteli eseménnyel indult a szerda reggel a Fővárosi Állat- és Növénykert dolgozói számára, ugyanis egy új lakóval lett gazdagabb a budapesti park.

  • Kamatmentes hitel segíti a lakásfelújítást

    Kamatmentes hitel segíti a lakásfelújítást

    A családok életében fontos szerepet játszik, hogy mennyibe kerül a lakás rezsije. A Magyar Fejlesztési Bank kamatmentes hitele most jelentősen segíthet abban, hogy az otthonok energiahatékonyabbá váljanak, vagyis az eddigieknél kevesebbe kerüljön a fűtésük.

  • Újabb neonáci párttal szövetkezik a Jobbik

    Újabb neonáci párttal szövetkezik a Jobbik

    Újabb szélsőjobboldali szövetségest talált magának a néppártosodó, baloldali szavazókat kereső Jobbik. A párt béruniós kezdeményezését támogató horvát neonáci pártvezér után a lengyel radikális Nemzeti Mozgalom képviselőjét állította maga mellé.

  • Cigányoznak és szobrot gyaláznak a jobbikosok

    Cigányoznak és szobrot gyaláznak a jobbikosok

    Hiába simogat kiscicákat Vona Gábor Jobbik-elnök, párttársai rendre kimutatják a foguk fehérjét. Volner János alelnök most éppen azzal vádolja a rendőrséget, hogy „kifehérítették egy cigány bűnöző” körözési képét, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom pedig meggyalázta Horn Gyula szobrát, ami miatt állítólag válságstáb ült össze a pártszékházban.