EUR: 305,62 Ft
CHF: 273,83 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Extra

Udvaros Dorottya: Néha megnehezítem a környezetem életét

Máig kísérti édesanyja szelleme Udvaros Dorottyát. A színésznő ráadásul most Dévay Camilla egyik legendás szerepét játssza. Udvaros gyermekként nehezen tudta tolerálni, hogy az édesanyja minden perceben színésznő, ezt később saját fia által értette meg.

Nemzeti Színház évadzáró sajtáj , Udvaros Dorottya

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a következő évadban három kiemelkedő premierre is készül a Nemzeti Színházban: a Cseresznyéskert, illetve A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabokban játszott szerepe mellett a magyar drámatörténelem egyik legkiemelkedőbb figuráját, Gertrudist kelti életre a Bánk bán című drámában. 

– Nem egy egyszerűen megrajzolt figura. Most tartok ott a próbafolyamatokban, hogy igyekszem megfejteni, ki is ez a nő. Tudja, hogy nőként mennyire nehéz elfogadtatnia önmagát, hiszen a vele szemben álló nagyurak egyáltalán nem adnak egy asszony szavára – mesélte Udvaros, majd hozzáfűzte, hogy nemcsak a szerep nagysága, hanem személyes kötődése is bonyolítja a felkészülést. 

– Édesanyám, Dévay Camilla szintén eljátszotta ezt a szerepet sok évvel ezelőtt, a kecskeméti Katona József Színházban. Ezt az alakítását sajnos nem láttam, de kisgyerekként sokszor leutaztam hozzá az iskolai szünetekben, és számos darabban láttam. Tudni kell rólam, hogy rajongtam az édesanyámért, de sokszor nem értettem, mit csinál, mert gyerekként a színészet nem tűnt komoly foglalkozásnak. Ugyanúgy játszanak, mint mi a játszótéren a barátnőimmel. Később viszont, miután egyre többször néztem meg anyut, nem tudtam nem csodálni a szépségét és a hangját, valamint a megszállottságát, ami az élete minden területét jellemezte. Kérlelhetetlen volt önmagával és másokkal szemben is. Éjjel-nappal képes volt próbálni, mindent és mindenki mást háttérbe szorítva a tökéletes alakítás érdekében – osztotta meg emlékeit Udvaros Dorottya.

Bozóky István (Elemér, Gizi apja), Udvaros Dorottya (Gizi, színésznő), Dévay Camilla (Mariska, Gizi anyja) és Turay Ida (Malvin, öltöztetőnő) (b-j) jelenete Békeffi István-Stella Adorján Janika című vígjátékának próbáján. A darabot december 10-én mutatják be a Játékszínben, Berényi Gábor rendezésében /Fotó: MTI – Rózsahegyi Tibor

A színésznő pályája során nem először találkozott olyan szereppel, amely köthető az édesanyjához. Udvaros korábban Az anyám, Kleopátra című darabban alakított egy olyan színésznőt, akit politikai okokból „menesztettek” a színpadról, majd élete hátralévő részét visszavonultan élte le.

wikipéda: Dévay Camilla, Udvaros Dorottya és Udvaros Béla

Ez az eset szintén megtörtént az édesanyjával az 1940-es években, amikor egy jelmezes próbáról vitték el az akkori Nemzeti Színházból, majd koholt vádak alapján három év börtönre ítélték, és további három évre a Kistarcsai Központi Internálótáborba vitték. A meghurcoltatás után azonban visszatérhetett a színpadra, amely iránti szenvedélyét semmi sem törte meg.

– Élete minden pillanatában színésznő volt. Ezt gyermekként sokszor nehezen tudtam tolerálni, hiszen „szerepben volt” otthon is, ahol érzelmek széles palettáját vonultatta fel. Ennek a súlyát akkor tudtam igazán felfogni, amikor én is édesanya lettem. Máté fiam a mai napig zavarba tud jönni attól, hogy felismernek az emberek, illetve ha egész nap próbálok vagy forgatok, mert nehezen vagy egyáltalán nem tudom levetkőzni az adott karaktert, amellyel szinte együtt élek naponta 10-12 órán keresztül, és ezzel bizony meg tudom nehezíteni a körülöttem lévők életét. Persze nem állítom, hogy nem létezik rajtam egy „kikapcsológomb”, amikor mindent félreteszek és a családommal vagyok, esetleg valahol vízközelben, ahol igazán fel tudok töltődni.  

Kapcsolódó Cikkek

  • Törőcsik Mari: Meggyógyulok!

    Törőcsik Mari: Meggyógyulok!

    Továbbra is csak Bodrogi Gyulát engedi magához Törőcsik Mari, aki bár hosszú hetek óta kórházban van, volt férjének megígérte: meg fog gyógyulni. Bodrogi, amikor csak teheti, meglátogatja a nemzet színészét, ha pedig elfoglaltsága nem engedi, telefonon akkor is folyamatosan tartják a kapcsolatot, ami rengeteget segít Törőcsik felépülésében.

  • Az ugaron bulizik Pásztor Anna

    Az ugaron bulizik Pásztor Anna

    Ötödjére rendezi meg Pásztor Anna és zenekara, az Anna and the Barbies saját nevükkel fémjelzett fesztiváljukat Ópusztaszeren.