EUR: 309,46 Ft
CHF: 284,91 Ft
2017. június 26., hétfő
János, Pál

Extra

Závodi Marcel hazánk legfiatalabb zenei producere

Már most elképesztően sikeres Závodi Gábor egyszem fia, Závodi Marcel. A kamasz fiú egy igazi zenei géniusz, akit már most, tizenhét évesen elismert zenei producerként tartanak számon, egy Demjén feldolgozással pedig az idei VOLT Fesztivál is az ő nevéhez fűződik.

Závodi Marcel /Fotó: Cser Dániel

Závodi Marcel /Fotó: Cser Dániel

Závodi Marcel, művésznevén Zävodi mondhatni beleszületett a zenélésbe, ugyanis édesapja Závodi Gábor hazánk egyik legsikeresebb billentyűse, zeneszerzője. A szemtelenül fiatal tehetség, mindössze 17 éves, de már tíz hosszú éve foglalkozik zenéléssel, és mára komoly producerként tartják számon. Legutóbb a Telekom VOLT Fesztivál szervezői kérték fel zenei producernek. Marci, Demjén Ferenc Jelszó: Love című nótáját dolgozta fel olyan előadókkal, mint például Király Viktor, Puskás Peti vagy Mező Misi, az így született változatot és klipet pedig a fesztivál sajtótájékoztatóján mutatták be, hét elején. A Lokál is ott volt az eseményen, ahol beszélgettünk az ifjú tehetséggel, aki már kiskorában is inkább gitárral játszott, matchbox helyett.

-Öt évesen már Földessy Margit színitanodájában jártam, ahol minden évben valami rock számot adtam elő a Ki mit tud-on, így mindenki számára hamar kiderült, hogy a zene felé húzom. 7-8 évesen brahiból elkezdtem hangszerelgetni, és internetes videókból is sok trükköt tanultam – mesélt a kezdetekről a Lokálnak Marci, aki számára édesapja a legnagyobb ösztönzőerő.

-Édesapám munkássága nem csak inspiráció, hanem motiváció is számomra, sok trükköt tanultam tőle, és általa a legnagyobb magyar előadók körében nőhettem fel, kezdve Demjén Ferenctől. Ez az első 14 évemen örök nyomot hagyott – vallotta a fiatal tehetség, akinek nagy sikerű Háttérzaj című lírikus szerzeményén is érződik a legendák hatása.

-A Háttérzaj még az előző dalcsoportomba tartozik, azóta jött egy nagy váltás, és új korszak köszöntött be nálam. Teljesen más lett a zenei világom, most bulizós dalokat csinálok tele funkyval, rock-kal, amit a Zävodi & Berkes Band-del mutatunk be hamarosan – árulta el Marci, akinek legfőbb célja: minőségit alkotni.

-Minél többet szeretnék dolgozni, és szeretnék minél jobb minőségű dalt letenni az asztalra. Zenei középiskolába járok, tanítás után pedig a stúdióba igyekszem. Délután 3 óra körül kezdem a munkát, ami általában este 11 eltart – mondta a zenész, aki azért megnyugtatott minket: a munka mellett a fiatalságát is kiélvezi – Sokat dolgozom, de azért akad idő a szórakozásra is, hétvégén mindig belefér egy-két buli, és lány is mindig akad – nevetett fel a heteken belül nagykorúvá érett Marci, aki jelenleg élvezi a szinglilétet.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Nehéz nem bűnöznie a Viszkisnek

    Nehéz nem bűnöznie a Viszkisnek

    Ambrus Attila öt éve azon dolgozik, hogy a börtönévek után újra beilleszkedjen a társadalomba, de őszintén bevallotta, mindez nem egyszerű, sem az, hogy egykori bűnözőként kerülje a bajt.

  • Húszmilliót ér Pintér Tibor teste

    Húszmilliót ér Pintér Tibor teste

    Speciális életbiztosítást kötött Pintér Tibor. A Nemzeti Lovasszínház vezetőjéért haláleset vagy maradandó károsodást okozó balesetnél akár 20 millió forintot is fizethetnek.

  • Nem szabadulhat a Charles Mason-banda követője

    Nem szabadulhat a Charles Mason-banda követője

    Jerry Brown kaliforniai kormányzó elutasította, hogy feltételesen szabadlábra kerülhessen a gyilkosság miatt több mint 40 éve börtönben ülő Bruce Davis, a Charles Mason-banda egyik követője.