2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Egyéb

32 évvel ezelőtt jelentették be a náci fenevad halálát

Napra pontosan harminckét évvel ezelőtt, 1985. június 21-én jelentették be Josef Mengele halálhírét.

Igaz, a DNS-vizsgálatok csak 1992-ben igazolták, hogy valóban a hírhedt náci háborús bűnösről van szó, aki egyébként Brazíliában, 1979. február 7-én hunyt el szélütés következtében, akkor, amikor a tengerben lubickolt…


Mengele közdutottan német SS-tiszt volt, orvosként az auschwitzi koncentrációs táborban dolgozott, ott volt élet és halál ura. A második világháború után kiderült, hogy embertelen kísérleteket végzett a foglyokon, akik közül többen életüket vesztették ennek következtében.

 

Josef Rudolf Mengele Karl Mengele és Walburga Hupfauer fiaként jött világra 1911. március 16-án a németországi Günzburg városában.


Családjában katolikus vallásos nevelést kapott, és bár volt két öccse, Karl-Thaddeus és Alois, a kis Josef volt a kedvenc, ugyanis korán megmutatkozott rendkívüli tehetsége a biológia, az állattan, a fizika, a filozófia sőt az antropológia területén is. Gyerekkorában több betegség, baleset is kísérte, ezek közül nem egy életveszélyes is volt. Hatévesen például kevés híján belefulladt egy hordó esővízbe, de kapott vérmérgezést is. 1926-ban csontvelőgyulladásban szenvedett, de ebből is szerencsésen felépült.

A húszas évek közepén belépett a Nagynémet Ifjúsági Szövetségbe, amely köztudottan antiszemita-nacionalista irányultságú volt. Ennek ellenére Mengele nem értett feltétel nélkül egyet ezekkel az eszmékkel, ő megmaradt inkább katolikus-konzervatívnak. A katonai szervezetek is vonzották viszont (abban az időben a fiatal generációnál ez majdhogynem természetesnek számított), ezért csatlakozott egy félkatonai alakulathoz, a Bund der Frontsoldaten Stahlheimhez. Ez a szervezett három évvel később beolvadt az SA-ba, így Mengele is SA-tag lett.

Egyetemi tanulmányait Berlinben, Bonnban, Bécsben és Münchenben végezte, ezen intézményekben antropológiát és orvostudományi ismereteket tanult. 1935-ben Dr. phil. címet szerzett a Rassenmorphologische Untersuchung des vorderen Unterkieferabschnittes bei vier rassischen Gruppen című szakdolgozatával, amelyben nyoma sem volt antiszemitizmusnak, vagy rasszizmusnak. 1936-ban letette az állami orvosi vizsgát, ezt követően rövid ideig a lipcsei egyetemi klinikán praktizált, ahol megismerte első feleségét, Irene Schönbeint. Később Frankfurtban is dolgozott asszisztensként, majd 1938-tól orvos lett.

Hogy karrierje jobban, gyorsabban haladjon, 1937-ben úgy döntött, hogy belép a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), 38-ban pedig az SS-be. Utóbbi szervezetben katonai kiképzést is kapott, így a háború második évében, 1940-ben szolgálatra is behívták a Wehrmachtba. De ő inkább orvosi szolgálatot akart végezni, ezért a Waffen-SS-be jelentkezett, ahol SS-hadnagyként egy tartalékos, orvosokból álló zászlóaljban dolgozott néhány hónapig. 1941 júniusában Ukrajnában szolgált, amiért megkapta a másodosztályú Vaskeresztet. 1942 januárjában a Norvég 5. SS „Wiking” hadosztályhoz került, ahol tisztiorvos lett. Mivel megmentette két német katona életét, kitüntették az első osztályú Vaskereszttel is, sőt Német sebesült érmet (fekete) és a Népjóléti dekorációt kapott. 1942-ben Berlinbe vezényelték, mivel alkalmatlannak nyilvánították aktív szolgálatra. Egy évvel későbbelőléptették SS-Hauptsturmführerré, ami a századosi rangnak felelt meg Heinrich Himmler szervezetében.

1943-ban került fő “sikerei” színhelyére, Auschwitz-Birkenauba. Először az úgynevezett cigánytáborban dolgozott, majd a női tábor orvosa lett. Sőt az ő feladata lett az egészségügy megszervezése és felügyelete, valamint az újonnan deportáltak közül neki kellett a gyermekeket, időseket és betegeket kiválogatni, akiket munkaképtelenekként a biztos halálba küldtek. Becslések szerint Dr. Josef Mengele parancsára csaknem négyszázezer foglyot gázosítottak el, akiknek többsége magyar zsidó volt.

Az utólagos beszámolók szerint Mengele udvariasan beszélt a foglyokkal, azonban ez csak látszat volt, mert pusztán kísérleti alanyként tekintett rájuk.

Kísérletezett többek között a szemszín megváltoztatásával, arcüszkösödéssel, de nagy “lehetőséget” látott az ikrekben és a különböző rendellenességgel született emberekben is.

Méréseket végzett rajtuk, fényképezte őket, de gyakran fájdalommal járó vizsgálatoknak is alávetette őket. Mengele tífuszbaktériummal fertőzte meg az ikreket, hogy aztán a betegség egyes stádiumaiban vért vehessen tőlük. Ezeket a mintákat rendszeresen elemzésre küldte Berlinbe. Egyes beszámolók szerint ha egy ikerpár egyik tagja meghalt a kegyetlen vizsgálatok miatt, Mengele megölette a másikat is, hogy a boncolás során összehasonlíthassa a szerveiket.

1945. január 17-én, vagyis nem sokkal a szovjet Vörös Hadsereg megérkezése előtt elhagyta Auschwitz-Birkenaut, és magával vitte a kísérleti dokumentációk egy részét. Amit nem, azt pedig az SS elégette. Eleinte egy orvoskollégája segítségével bujkált el egy kórházban, majd 1945 júniusában álnéven amerikai hadifogságba került, ahonnan azonban nem sokkal később kiszabadult, hiszen az amerikaiaknak fogalmuk sem volt ekkor még arról, hogy egy igazi náci fenevad van a markukban. Még azon a nyáron visszatért szülővárosába, Günzburgba, hogy onnan aztán ősszel Fritz Hollmann álnéven felső-bajorországi Mangoldingbe menjen.

Mivel tudta, hogy Németországban folyamatos a lebukás veszélye, elhatározta, hogy amint lehet, elhagyja az országot, sőt a kontinenst is. A sok náci háborús bűnös által kedvelt Dél-Amerika felé vette az irányt. 1949-ben Argentínába menekült egy hamis olasz útlevéllel. Itt több mint tíz évet élt, ráadásul ekkor már saját nevén, ugyanis a Buenos Aires-i német konzulátuson megkapta az eredeti útlevelét. Itt vette feleségül sógornőjét, Marthát.

Mivel ezekben az években egyre inkább fokozódott a náci háborús bűnösök után folytatott hajsza, elhatározta, hogy elhagyja Argentínát is. Paragauyban telepedett le, ahol csaknem elfogta a Moszad, de az utolsó pillanatban innen is megmenekült. 1960 őszén már Brazíliában élt, Sao Paolóban rejtőzött, míg felesége és annak fia visszatért Németországba. Itt is saját nevén élt egy darabig, és itt is érte a halál, igaz, ekkor már megint inkognitóban, mert ismét félni kezdett a lebukástól.

1979-ben érte a halál, Brazíliában temették el, sírjára a Wolfgan Gerhard név szerepel. Mivel környezete mindent megtett, hogy titokban tartsák a halálát, még az 1980-as években is érvényben volt az ellene kiadott elfogató parancs.

Kapcsolódó Cikkek