EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 24., vasárnap
Iván

Belföld

A szomszéd fegyverével, véletlenül lőtte meg a kislányát miskolci férfi

Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe – erősítette meg hétfő esti közlését a rendőrség az MTI érdeklődésére kedden, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a részleteket ismertetve elmondta: a férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta és azokat rábízta a gyanúsítottra, megőrzésre.


Hétfő este a férfi kíváncsiságból úgy határozott, hogy átnézi a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült. A golyó a kislányt találta el – tette hozzá az alezredes.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfő este a 112-es központi segélyhívó számon jelentette be egy miskolci nő, hogy a lakásukon a 9 éves lányukat az élettársa véletlenül meglőtte.

A járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan az elsődleges ellátása után kórházba vitték a gyermeket, a kislány azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt.

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatnak ki.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szájer: Brüsszel nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot

    Szájer: Brüsszel nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot

    Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő óriási eredménynek tartja, hogy Olaszország a sarkára állt és véget vetett a tengerből kimentett bevándorlók befogadásának, amivel azt az üzenetet küldik az Afrikából és Ázsiából útra kelni akaróknak, hogy Európában vége a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal váró politikának.

  • Ez lett az év szava 2017-ben

    Ez lett az év szava 2017-ben

    A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján – közölte Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon.