2017. november 23., csütörtök
Kelemen, Klementina

Belföld

Elfogadták a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt

Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.

A fideszes Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Németh Szilárd és Vitányi István által jegyzett indítvány 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 – jobbikos – tartózkodó szavazatot kapott.


A jogszabály alapján a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon külföldről támogatott szervezetté válásukat, amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, azaz 7,2 millió forintot. Nem kell viszont beszámítani ebbe az összegbe azokat a támogatásokat, amelyeket az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kapnak.

A Velencei Bizottság észrevétele alapján rögzítették a törvényben azt is: nem kell közzétenni a külföldi támogató személyes adatait, ha az általa nyújtott támogatás egy év alatt nem éri el az 500 ezer forintot.


A nyilvántartó bíróság minden hónap 15-ig küldi meg azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak a nevét, székhelyét és adószámát a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, amelyek esetében a megelőző hónapban a külföldről támogatott szervezetté minősítést rögzítette. A miniszter a megküldött adatokat ingyenesen elérhető módon közzéteszi az e célra kialakított elektronikus felületen.

Az érintett szervezeteknek pedig a bejelentés után haladéktalanul fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott – a médiatörvény szerinti – sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

A most elfogadott törvény szerinti kötelezettségeit nem teljesítőket ügyész szólítja fel arra, hogy 30 napon belül tegyenek eleget az előírásoknak. Nem teljesítés esetén ezt egy újabb – 15 napos határidejű – felhívás követi. Ha ez is eredménytelen, az ügyész a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bírság kiszabását kezdeményezi a bíróságnál.

Szintén a Velencei Bizottság javaslata nyomán hagyták el a törlés lehetőségét a szankciók közül. A jogszabály ehelyett azt mondja ki, hogy az ügyész az ismételt felhívást követően a civiltörvény szabályainak megfelelően, az arányosság figyelembevételével jár el.

A külföldről támogatott szervezetek köréből is könnyebben lehet kikerülni, mint azt javasolták az előterjesztők. Így – ugyancsak a Velencei Bizottság észrevétele alapján – már akkor kikerülhetnek, ha egymást követő két adóévben nem érik el a törvényi támogatási szintet, szemben az eredetileg indítványozott egymást követő három adóévvel. A nyilvántartásért felelős miniszternek ekkor haladéktalanul törölni kell az érintett szervezetet a nyilvántartást bemutató honlapról.

Kikerült továbbá a törvényből az egyszerűsített törlés eljárása.

A jogszabály hatálya nem terjed ki a civil szervezetnek nem minősülő egyesületekre és alapítványokra, a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és a közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom egészének egyértelmű legyen, e szervezetek milyen érdekeket képviselnek. Figyelemmel kell lenni továbbá azokra a kihívásokra, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával összefüggésben az átláthatatlan eredetű pénzmozgások jelentenek – tették hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szabálytalanságokat állapítottak meg az állami halgazdaságoknál

    Szabálytalanságokat állapítottak meg az állami halgazdaságoknál

    Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodásának 2012-2015 közötti ellenőrzését, a számvevők mindkét társaságnál szabálytalanságokat tártak fel, amelyek nyomán javaslatokat fogalmaztak meg – tájékoztatta az ÁSZ csütörtökön az MTI-t.

  • Jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban

    Jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban

    Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén, csütörtökön Budapesten.