EUR: 309,68 Ft
CHF: 283,55 Ft
2017. június 28., szerda
Levente, Irén

Belföld

Évről évre javul Budapest versenyképessége

Évről évre javul Budapest versenyképessége, a további fejlődésben kedvező adottságok mellett a gazdasági lehetőségek kiaknázása is segítheti a fővárost – mondta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, a II. Startup Budapest Fórumon.

Hangsúlyozta, hogy a városfejlesztés jövőjében a startup vállalkozások kiemelt szerepet játszanak, ezért a fővárosi önkormányzat támogatni kívánja a jó ötleteket, hogy azokból sikeres projektek és vállalkozások fejlődhessenek.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) rendezvényén Szalai Piroska kuratóriumi elnök kiemelte a külföldi missziók – nagykövetségek, konzulátusok – szerepét a magyar startupok népszerűsítésében. A BVK az elmúlt 2 évben több mint félszáz vállalkozásnak biztosított bemutatkozási lehetőséget Tel-Avivban, Szentpéterváron és Düsseldorfban, legközelebb pedig – a dublini magyar nagykövetség segítségével – Írországba vihet magyar cégeket szakmai látogatásra és bemutatkozásra.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) rendezvényén Szalai Piroska kuratóriumi elnök kiemelte a külföldi missziók – nagykövetségek, konzulátusok – szerepét a magyar startupok népszerűsítésében. A BVK az elmúlt két évben több mint félszáz budapesti vállalkozásnak biztosított bemutatkozási lehetőséget Tel-Avivban, Szentpéterváron és Düsseldorfban – tette hozzá.

A rendezvényen átadták a közalapítvány 6. BE Smart startup versenyének elismerő okleveleit is: a smart city témában kiválasztott legígéretesebb startupok májusban a dublini Futurescope fesztiválon és a Dublin-Budapest Smart City Fórumon mutatkoztak be – ismertette a kuratórium elnöke. Hozzátette: az e-health témakör nyertesei jövő héten a Be Smart! – Hungarian e-Health Day in Dusseldorf rendezvényen, az IT, kreatív ipar és zöld gazdaság kategóriák legjobbjai pedig az augusztusi V4 Eyes nemzetközi startupversenyen és konferencián szerepelhetnek.

A 6. BE Smart startup versenyének nyertese lett a DroneIQ (ultramagas felbontású légifelvételek és 3D-s városmodellek készítése drónokkal), az Elektromega Kft. (környezetkímélő, nulla emissziós, elektromos meghajtású szemeteskocsik), az EVA (okosszemüveg vakok és gyengénlátók számára), a Miutcánk (lokális közösségi oldal és sharing economy platform), a Mindtech (bezártságszindrómás páciensek kognitív hanyatlásának megakadályozását szolgáló okostelefonos alkalmazások), a Motiball (rehabilitációs alkalmazás stroke és más neurológiai betegségek pácienseinek), a PocketGuide (GPS-alapú, hangvezérelt városnéző alkalmazás, “location based storytelling” platform), a Pulmoment (asztmás betegek és orvosaik számára kifejlesztett egészségügyi alkalmazás), a Rendi (egyéni igényekre szabható takarításrendelő oldal), a Route4U (kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép járdaadatokkal, tömegközlekedési járatinformációkkal) és a webflow.dental (egészségügyi intézmények számára kidolgozott online praxis menedzsment-rendszer).

Kapcsolódó Cikkek

  • Újraindult a MÁV informatikai rendszere

    Újraindult a MÁV informatikai rendszere

    Működik a MÁV-Start online jegyértékesítési rendszere is, miután újraindult a társaság korábban kábelátvágás miatt leállt informatikai rendszere – közölte a vasúttársaság szerdán délután az MTI-vel.

  • Eloltották a Péterfy Sándor utcai tüzet

    Eloltották a Péterfy Sándor utcai tüzet

    Nyolc lakás vált használhatatlanná annak a tűznek a következtében, amely a VII. kerületi Péterfy Sándor utca és Hernád utca kereszteződésében álló társasház negyedik emeleti lakásában keletkezett szerdán – közölte a katasztrófavédelem és az erzsébetvárosi önkormányzat az MTI-vel.

  • Győztek a lakosok! Bezárták az Aurórát

    Győztek a lakosok! Bezárták az Aurórát

    Hiába volt pár nappal korábban rendőrségi razzia az Auróra Klubban, aminek eredményeképpen több mint egy tucat vendéget állítottak elő, nem csitultak az indulatok a szórakozóhely miatt.

  • Kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás

    Kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás

    A szélsőséges időjárás okozta károk miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona terem, mintegy 4 millió tonna búzára lehet számítani a tavalyi 4,9 millió tonna után, de az ország kenyérgabona-ellátására, vetőmagra, exportra, illetve takarmányozásra megfelelő mennyiség áll rendelkezésre – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán.