EUR: 305,35 Ft
CHF: 276,11 Ft
2017. július 25., kedd
Kristóf, Jakab

Belföld

Ez volt az indítéka a Teréz körúti robbantónak

Rendőrpisztolyokat akart szerezni, ezért támadott szeptemberben két járőrre, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt – közölte védője útján a Teréz körúti robbantó a Magyar Hírlappal.

P. László a nyomozóknak eddigi kihallgatásain nem beszélt indítékairól, azokról kizárólag a napilapnak számolt be.

Szikinger István védő beszámolója szerint a bűncselekménnyel gyanúsított P. László állítása szerint – nem akart végezni a járőrökkel, és maga is megdöbbent, amikor látta, hogy a bomba milyen súlyos sérüléseket okozott a fiatal rendőröknek. Az eddig kizárólag a napilapnak tett nyilatkozata szerint a fiatalember a fentiek miatt nem vette el a sértettek fegyvereit, hanem elsietett a helyszínről. P. László azt üzente, hogy a szolgálati pisztolyokkal nem akart bűncselekményt elkövetni, azokra azért volt szüksége, mert már hosszú ideje nem érezte biztonságban magát.

A fiatalember a napokban ugyancsak kizárólag a Magyar Hírlapnak számolt be arról, hogy gyermekkora óta próbálják meg nem nevezett, evilági erők rákényszeríteni az akaratukat, e folyamatnak köszönhető, hogy szeptemberben rendőrökre támadt Budapesten.

A gyanúsítottat kétszer vizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol épelméjűnek minősítették. A huszonnégy éves P. Lászlót legutóbb májusban hallgatták ki a nyomozók, de nekik eddig egyik fent említett körülményről sem tett említést – olvasható a csütörtöki Magyar Hírlapban.

Ez történt korábban:

Kapcsolódó Cikkek

  • BVOP: Kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya

    BVOP: Kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya

    Kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya, amelynek része a bruttó 228 ezer forintos kezdő fizetés, az évi 200 ezer forint cafeteria, a lakhatási támogatás, a nyelvpótlék és a továbbtanulási lehetőség – erről Csató Kornélia büntetés-végrehajtási ezredes beszélt az M1 aktuális csatornán kedd reggel.

  • Hamarosan elérhetőek lesznek a nyugdíjas-szövetkezeti állások

    Hamarosan elérhetőek lesznek a nyugdíjas-szövetkezeti állások

    Hamarosan elérhetővé válnak a nyugdíjas-szövetkezetek nyújtotta álláskínálatok az ország egész területén, augusztustól figyelemfelkeltő kampányokkal, közös internetes felület segítségével válogathatnak az idősek az álláslehetőségek közül – írta a Magyar Idők kedden.