EUR: 325,71 Ft
CHF: 279,68 Ft
2018. július 22., vasárnap
Magdolna

Egyéb Szombathely

Fiatalosság és dinamizmus

A szombathelyi kötődésű, Nemesbődön élő fiatal családapa, Baán Zoltán nyerte Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 logópályázatát és az azzal járó 300 ezer forintos díjat.

Az önkormányzat által meghirdetett logópályázatra a megadott határidőig 28 pályázó összesen 41 pályaművel jelentkezett. Közülük a Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázata előkészítéséért felelős munkacsoport – a pályázók személyének ismerete nélkül, kizárólag a pályamunkák alapján – egyhangúlag szavazta meg a nyertes logót – mondta a Fő téren tartott sajtótájékoztatón dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.


Az EKF- pályázat egyik fő motívuma a tánc Fotó: szombathely.hu

A pályázati kiírásban a többi közt szerepelt: a logónak tartalmaznia kell a Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése által elfogadott koncepció – kétezer év, hármashatár, négy ütem, egész város, éltető víz – legalább egyik fő elemét.

Fiatalosság és dinamizmus – ez jellemzi Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatának logóját. Ezt már Koczka Tibor, Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere, a pályázat előkészítéséért felelős munkacsoport vezetője hangsúlyozta. Hozzátette: az elbírálás során a munkacsoport tagjai figyelembe vették, hogy a nemzetközi pályázathoz készült logó Szombathely kulturális sokszínűségére, lendületességére, a koncepció pilléreire épüljön, jól érvényesüljön fekete-fehér színben is, és hosszú távon felhasználható legyen.


Szólt arról is, hogy Szombathely önkormányzata az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatra való jelentkezési szándékát az elsők közt, ha nem elsőként nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

A nyertes logót készítő Baán Zoltán megtiszteltetésnek tartja, hogy Szombathely az ő munkáját választotta. Elmondta: a logó tervezése számára sokkal inkább érzelmi kérdés volt, mint technikai. A logó központi eleme a tánc, reprezentálva ezzel a dinamizmust, a lendületet, azt az egyetemes nyelvet, amit a város kiemelten magáénak tudhat. – A színes ecsetvonások adják vissza a négy ütemet, amitől az egész város szerethető lesz – tette hozzá Baán Zoltán.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.