2018. november 18., vasárnap
Jenő

Belföld

A szocialisták kormányzása idején a dolgozók álmodni sem mertek béremelésről

Míg a szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliek száma és a dolgozókat “agyon adóztatták”, addig a Fidesz-KDNP kormányzása óta csökkent a munkanélküliség és a munkából élők terhei is – közölte a Fidesz parlamenti frakciója kedden az MTI-vel az MSZP-s Gúr Nándor sajtótájékoztatójára reagálva.

Az MSZP alelnöke arról beszélt, hogy a magyar dolgozók hetven százaléka “alulról nézi” a bruttó háromszázezer forintos átlagkeresetet, ráadásul a bruttó 127 ezer forintos minimálbérnek is csak 66 százalékát kapják kézhez az emberek.


A Fidesz azt írta: ha a szocialistákon múlt volna, ma a magyar dolgozók jó részének munkája sem lenne, emellett a kormányzásuk ideje alatt a dolgozók béremelésekről “még csak álmodni sem mertek”.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormányzása óta 12-ről 4,5-százalékra csökkent a munkanélküliség, és folyamatosan csökkennek a munkából élők terhei. A minimálbér a 2010-es 73 500 forintos szintről jövőre már 138 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér 89 500 forintról 182 500 forintra emelkedik. Emellett nő az állami vállalatoknál dolgozók bére és 2018-ban tovább csökkennek a munkából élők terhei – sorolták.

Kapcsolódó Cikkek