EUR: 305,02 Ft
CHF: 276,54 Ft
2017. július 22., szombat
Magdolna

Belföld

Megerősítette a NAV: ügyvédet vettek őrizetbe hárommilliárdos csalás miatt

A Lokálnak megerősítette a NAV, hogy valóban egy ügyvédet és öt másik személyt vettek őrizetbe egy munkaerőközvetítéssel kapcsolatos ügyben. Mint a Pest Srácok korábban megírta: a szóban forgó ügyvéd Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, akit a baloldal ügyvédjeként is emlegetnek, mivel több ügyben képviselte Gyurcsány Ferecet, Vadai Ágnes DK-elnököt, de Botka László MSZP-s miniszterelnökjelöltet is, emellett  tanácsadóként segítette Tóbiás József egykori MSZP-elnököt is.

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetet lepleztek le – tájékoztatta lap a NAV Sajtó- és Kommunikációs főosztálya. A több milliárd forintos kárt okozó gyanúsítottakat őrizetbe vették, az érintett cégek és személyek vagyonát zárolták.

A gyanú szerint egy férfi éveken keresztül munkavállalókat közvetített különböző áruházláncok részére. Habár az alkalmazottakat az ő vállalkozása felvételiztette és közvetítette ki, bejelentésre már különböző, hozzáköthető iskolaszövetkezetekhez kerültek. Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták át a férfi vállalkozásának.

Az álcaként kiépített hálózat működésének célja az volt, hogy a munkaerő-közvetítés fiktív számlák mögé bújtatott alászámlázásával áfafizetésüket csökkentsék.

Ezen túlmenően a munkavállalók béréből levont személyi jövedelemadót sem utalták át az állami költségvetésbe. Tettükkel összesen több mint 3 milliárd forint kárt okoztak.

A pénzügyi nyomozók országosan több mint húsz helyszínen tartottak házkutatásokat; ingatlanokat és bankszámlán fellelt pénzt is zároltak. Intézkedésük az okozott kár megtérülését szolgálja.

Az ügyhöz kapcsolódóan a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei összesen kilenc gyanúsítottat hallgattak ki bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több mint félmilliárd nemzetiségi táboroknak és civileknek

    Több mint félmilliárd nemzetiségi táboroknak és civileknek

    Idén 360 millió forintos támogatást kapnak nemzetiségi gyermektáborok, egy pályázat pedig összesen több mint 180 milliót juttat civil szervezeteknek – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

  • A nyugdíjas-szövetkezetek lehetőséget adnak a munkára

    A nyugdíjas-szövetkezetek lehetőséget adnak a munkára

    A nyugdíjas-szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez – mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Campus Fesztivál: Több mint száz program a második napon

    Campus Fesztivál: Több mint száz program a második napon

    A Campus Fesztivál második napján, pénteken több mint száz program várja az érdeklődőket a debreceni Nagyerdőbe: mások mellett a The Prodigy, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Brains és a Kiscsillag is koncertezik – jelezte a fesztivál sajtófőnöke pénteken az MTI-nek.

  • Családbarát minősítési programot indít a kormány

    Családbarát minősítési programot indít a kormány

    Az élet minden területére kiterjedő családbarát minősítési programot indít a kormány jövőre – közölte pénteken Tusnádfürdőn Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára.