2018. július 22., vasárnap
Magdolna

Extra

Megúszta a börtönt Bill Cosby

Óriási a felháborodás Amerikában, mert a nemi erőszakkal vádolt Bill Cosby, úgy tűnik, mindent megúszhat. A tizenkét esküdtből ugyanis ketten hisznek az ártatlanságában, így nem született ítélet az ügyében. Sokan követelik, hogy adják ki a két esküdt nevét.

A Twitteren bombázzák a Bill Cosby-ügy bíróját, engedje meg, hogy a sajtó nyilvánosságra hozza annak a két esküdtnek a nevét, akik a végsőkig kiálltak Cosby mellett. Amerikában az esküdteknek teljes egyetértésben kell dönteniük, és mivel ez most nem sikerült, a humorista-színész szabadlábon maradhatott, és ítélet sem született. Az ügyészségnek persze van lehetősége egy újabb tárgyalásra más esküdtekkel, de ez újra csak időt ad Cosbynak. Az ügy egyébként elég bonyolult, mert 2015-ben hiába jelent meg a New York magazinban, hogy 35 nő arccal, névvel vállalja akár bíróság előtt is, hogy a sztár zaklatta, elkábította vagy épp megerőszakolta őket, ezek többsége az évek alatt elévült. Cosby – ha igazak a vádak – már évtizedek óta zaklat nőket. Joan Tarshis színésznő például azt mondta, hogy Cosby 1969-ben kétszer is megerőszakolta, de nem mert a rendőrséghez fordulni.
„Csak egy 19 éves lány voltam, ő meg Mr. Amerika” – mondta az asszony.


A mostani büntetőper az elévülések miatt csak egyetlen nő, Andrea Constand miatt indult. Ő azt állítja, hogy Cosby 2004-ben valamit belekevert az italába és amikor magatehetetlen volt, megerőszakolta. Korábban a bíróság kihallgatta a 79 éves sztár feleségét, Camille Cosbyt is, aki kiállt a férje mellett és élesen bírálta a médiát. A tárgyalás kezdetén több esküdt nem hitt Cosby bűnösségében, de végül a bizonyítékok meggyőzték őket, kivéve az említett két embert. Állítólag olyan veszekedések voltak, hogy többször seriffhelyetteseknek kellett rendet tenniük az esküdtek között. Cosby persze mindent tagad és azt állítja, hogy a nő beleegyezésével történt minden. Cosby védői korábban egyébként azt kérték, hogy változtassák meg az esküdtszék összetételét, ugyanis egyetlen afroamerikai szerepelt köztük, a közbenjárás után azonban már ketten lettek.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban – derült ki a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Londonban.

  • Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgta a Disney James Gunnt, A galaxis őrzői vol. 3. rendezőjét, miután napvilágra kerültek olyan régi Twitter-bejegyzései, amelyekben a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

  • Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi Józsefet szerdán megoperálták. A színész orvosai hetekkel ezelőtt ugyanis áttéteket találtak a színész szervezetében, noha korábban úgy tűnt, jobban van és legyőzi a tüdőrákot.